Azt álmodtam, hogy mindent megtehetek.
Nem tettem rettenetes dolgokat,
csak éppen szabadon ficánkoltam.

Ha nagy baj volt,
egyszerűen felébredtem,
és újra másik álomba merültem.

Sosem voltam ilyen mindenható,
lubickoltam benne, zakatolt a szívem,
amikor felébredtem.

Az érzés nem múlt el,
amit csak akarok, megtehetem.
Éppen ne akartam semmit sem,
de ebből az érzésből nem lehetett kimászni.

Most is benne vagyok,
épp írni akarok,
és lám, írok. Bármit.
te elolvasod, mert nem tehetsz ellene semmit.
Bármit írhatok: etyegergye, bermenyenne, únyiotenne, beleminnyé.
Nem hülyeség, tényleg bármit.

Aztán hirtelen arra gondoltam,
valakik vannak a lakásban,
most is azt gondolom, és rettegek.

Kimentem elszívni egy cigit,
hogy megnyugodjak, körbenéztem a lakásban,
de most is félek,
Kint zajt halottam a kapubejáróból, alig mertem kinézni:
egy fekete macska neszezett.

Visszajövet a lakás minden szegletét megnéztem,
de sehol senki.
Mégis rettegek. Mert lehet.
Van rá egy kis esély.
És ha van, akkor olyat is akarhat, amit nem állíthatok meg.
De vajon meg akarnám állítani. Vagy tényleg nem tudnám.
Most csak ezen múlik minden.