2019. júl 08.

Mindennapi szépirodalmunkat add meg nekünk

írta: Sólyom Bátor
Mindennapi szépirodalmunkat add meg nekünk

Érezhető volt a nyári könyvünnepek hatása a Bookline júniusi sikerlistáján, amelyre közel harminc új könyv került fel. Remekül teljesített a szépirodalom, és előszeretettel olvastunk pszichológiai írásokat. A sikerlista élén korunk egyik legtragikusabb atomkatasztrófájának története áll, ezt követően egy második világháborús visszaemlékezés jön a sorban, és továbbra is megunhatatlan számunkra a sorskutatás.

Vitathatatlan, hogy történelmünk egyik legnagyobb tragédiája a csernobili atomerőmű-katasztrófa, a történet feldolgozására két évtizedet szánt Szvetlana Alekszijevics, Nobel-díjas fehérorosz írónő. Csernobili ima című könyvében arról számol be, amit egykor a szovjet vezetés eltitkolt a világ elől.

secondhand_ea_horvathjudit_print-0711.jpgAz Örkény Színház Seconhand előadása, amely többek között a Csernobili imából készült (fotó: Horváth Judit)

Stern Rózsa Ibolya egyike azon keveseknek, akik az 1940-es években túlélték Josef Mengele embertelen kísérleteit. Évtizedek elteltével emlékeit Veronika H. Tóth újságíró eleveníti fel a Mengele-lány című memoárban.

Az élmezőnyt – ahogyan az előző havi sikerlistát – újra Orvos-Tóth Noémi Örökölt sorsa zárja, amelyben a szerző kifejti, hogy ismétlődő kudarcaink okait családtagjaink életeseményein keresztül is érdemes megvizsgálni. Felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései haláluk után akár bennünk is tovább élhetnek. 

A legkeresettebb könyvek listáján szép számmal képviselteti magát a magyar szépirodalom. Erre minden bizonnyal nagy hatással voltak a nyári könyvünnepek, a Margó és az Ünnepi Könyvhét. Závada Pál legújabb regényének, a Hajó a ködben hősei a Weiss Manfréd Művek örökösei. Závada megszólaltatja őket a túlélésért folytatott vagy éppen szerelmi természetű küzdelmeikben, személyes hangon számol be megpróbáltatásaikról. Péterfy Gergely regénye, A golyó, amely megölte Puskint egy szerelem lebilincselő története, amelyben a vágyainkon és ösztöneinken való felülemelkedés lehetőségét vizsgálja. Péterfy-Novák Éva két alkotása a júniusi sikerlistára is felkerült. Legfrissebb könyvében, az Apád előtt ne vetkőzzben a generációkon átívelő családi minták megtöréséről, míg az Egyasszony című regényében egy fiatal vidéki lány küzdelméről olvashatunk, aki bántalmazó férje oldalán vív kitartó harcot családja boldogságáért. Krusovszky Dénes az Akik már nem leszünk sosemmel 2019-ben elnyerte a Libri irodalmi közönségdíjat, így korántsem meglepő, hogy könyve még mindig nagy érdeklődésnek örvend. Regényében a múltbeli történetek jelenre való hatásairól olvashatunk. Tóth Krisztina június elején mutatta be legfrissebb alkotását, amelynek névtelen hősei ismerősek lehetnek számunkra, hiszen mellettünk toporognak a liftben, mögöttünk loholnak a lépcsőházban. A Fehér Farkas olvasásakor megismerhetjük a hatalmi elnyomás törésvonalait, a kirekesztettség stigmáit, illetve az erőszak állomásait. Kondor Vilmos A budapesti gengszterrel folytatja Gordon Zsigmond történetét, és elkalauzol minket a szesztilalom idejének Amerikájába, ahol minden az alkohol, a pénz és a hatalom körül forog. 

Az önismeret mindig is foglalkoztatni fog minket. Dr. Csernus Imre Egy életed van című írásában a tudatos életmód és a megélt pillanatok fontosságára hívja fel a figyelmünket, de arra is, hogy a múlt és a jövő helyett inkább a jelenre koncentráljunk. A Válásban pedig Vekerdy Tamás ad választ többek között a válás utáni gyerekelhelyezésről, a mozaikcsaládok problémáiról, a gyermekek egyedül nevelésének terheiről. Hiszen tudjuk, hogy egy család széthullása leginkább a gyerekeket szokta megviselni, ezért is fontos a szülők megfelelő viselkedése egy ilyen folyamat során. 

Családok esetében a nyári kikapcsolódás egyik elhanyagolhatatlan kelléke a gyerekkönyvek. A júniusi sikerlistán a legkisebbeknek és a kamasz korúaknak is találhatunk izgalmasabbnál izgalmasabb történeteket. Berg Judit két könyve is felkerült a sikerlistára. Az őrzőkben egy gimnazista lány és egy francia felügyelő izgalmas nyomozásáról olvashatunk, amelyben Európa egyik leghírhedtebb múzeumfosztogatója Budapesten készül legújabb akciójára. Maszat a repülőn című könyvében pedig a történet főszereplőjének első repülőútját mutatja be, amelyben Maszat megismerkedik a repülés izgalmaival, és rádöbben, hogy nem mindenhol magyarul beszélnek az emberek. Dániel András kuflik-sorozata A kuflik és a pofavágóversennyel folytatódik, amelyben az egyik szereplő egy őszi reggelen arra ébred, hogy kiújult a makacs ugródudor-zsibbadása.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami júliusban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint Gévai Csilla Nagyon zöld könyv című könyve lett. A szakmai csapat részéről Szinetár Dóra színésznő a következőket mondta a könyvről: „Olvasmányos, szórakoztató nyelvezete lehetővé teszi, hogy a helyenként tudományos mélységű leírások érdekesek maradjanak, és akár egy tizenéves gyermek se veszítse el irántuk az érdeklődését.”

 

Szívünk rajta 2019. június - Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

Kiadó

Szerző

Cím

Kategória

Pagony

Gévai Csilla

Nagyon zöld könyv

fejleszt

Manó könyvek

Kertész Edina

A milliomos szamár

segít

Könyvmolyképző

Mathilde Bonetti

Martina naplója 5. - kaland az állatparkban

rád talál

Centrál Médiacsoport Zrt

Giles Andreae

A táncoló zsiráf

mesél

Cor Leonis Kiadó

John Crossingham

Mond el a zene nyelvén

rád talál

Móra

Elisabetta Gnone

Olga, a papírlány

rád talál

 

 

Bookline nyomtatott Top50 lista

 

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

Szvetlana Alekszijevics

Csernobili ima

Európa Könyvkiadó

8

41

2

Viola Stern Fischer, Veronika H. Tóth

A Mengele-lány

Animus Kiadó

új

23

3

Orvos-Tóth Noémi

Örökölt sors

Kulcslyuk Kiadó

0

200

4

Dr. Csernus Imre

Egy életed van

Jaffa Kiadó

új

16

5

Závada Pál

Hajó a ködben

Magvető Könyvkiadó

új

15

6

Rachael Lippincott

Két lépés távolság (Filmes kiadás)

Maxim Könyvkiadó

-5

56

7

Péterfy Gergely

A golyó, amely megölte Puskint

PESTI KALLIGRAM KFT.

új

20

8

Anne Jacobs

A villa

Central Könyvek

új

25

9

Bán Mór

Vihartépte zászlaink

Gold Book

új

10

10

Dezső András

Maffiózók mackónadrágban

21. Század Kiadó

-8

67

11

Péterfy-Novák Éva

Egyasszony

Libri Könyvkiadó

30

56

12

Péterfy-Novák Éva

Apád előtt ne vetkőzz

Libri Könyvkiadó

-5

58

13

E L James

Mister

Libri Könyvkiadó

új

10

14

Camilla Lackberg

Aranykalitka

Animus Kiadó

új

19

15

Krusovszky Dénes

Akik már nem leszünk sosem

Magvető Könyvkiadó

15

43

16

Tóth Krisztina

Fehér farkas

Magvető Könyvkiadó

új

15

17

Anna Todd

Miután összecsaptunk

Gabo Kiadó

-12

116

18

Dániel András

A kuflik és a pofavágóverseny

Pozsonyi Pagony

új

22

19

Leslie L. Lawrence

Az ikrek ideje

I.P.C. Könyvek Kft.

új

8

20

Deborah Harkness

Az élet könyve

Cartaphilus Kiadó

új

11

21

Danielle Steel

Kisemmizve

MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT.

új

29

22

Jordan B. Peterson

12 szabály az élethez

21. Század Kiadó

18

80

23

Háy János

Kik vagytok ti?

Európa Könyvkiadó

8

81

24

Yuval Noah Harari

Sapiens

Animus Kiadó

-10

571

25

Anna Todd

Miután elbuktunk

Gabo Kiadó

-21

58

26

3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz

Pozsonyi Pagony

új

16

27

Yuval Noah Harari

21 lecke a 21. századra

Animus Kiadó

-11

260

28

L. Stipkovits Erika

Nagyszülők a kispadon?

HVG Könyvek kiadó

új

5

29

Ming Chew

Szabadulj meg a fájdalomtól örökre!

Bioenergetic Kft.

új

29

30

Grecsó Krisztián

Vera

Magvető Könyvkiadó

-17

119

31

Anna Todd

Miután boldogok leszünk

Gabo Kiadó

-16

105

32

Berg Judit

Az őrzők

Ecovit Kiadó

új

14

33

Kondor Vilmos

A budapesti gengszter

Libri Könyvkiadó

új

17

34

Jojo Moyes

Mióta megszerettelek

Cartaphilus Kiadó

-28

64

35

Anna Todd

Miután / After

Gabo Kiadó

-16

121

36

John Grisham

Leszámolás

Geopen Kiadó

új

15

37

Böszörményi Gyula

Szer'usz világ - Ambrózy báró esetei V. - puha kötés

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

-9

36

38

J. R. R. Tolkien

Gondolin bukása

Magvető Könyvkiadó

új

29

39

Berg Judit

Maszat a repülőn

Pozsonyi Pagony

új

18

40

Neil Gaiman, Terry Pratchett

Elveszett próféciák

Agave Könyvek

új

28

41

Sándor Erzsi

Meddig jössz

Park Kiadó

új

14

42

Anna Todd

Mielőtt

Gabo Kiadó

-32

59

43

José Rodrigues Dos Santos

Életjel

Kossuth Kiadó

új

9

44

Borsa Brown

Gyalázat és szenvedély

Álomgyár Kiadó

-36

61

45

Anthony William

Egészséges májműködés

Édesvíz Kiadó

új

21

46

Jeffrey Archer

Fej vagy írás

General Press Kiadó

új

9

47

Vekerdy Tamás

Válás

Animus Kiadó

új

13

48

Nádas Péter

A szabadság tréningjei

Jelenkor Kiadó

új

26

49

444 jó hely Budapesten

Magyar Jeti Zrt.

új

16

50

Diana Gabaldon

Outlander 5. - A lángoló kereszt 2/2. kötet - puha kötés

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

0

33

 

 

Bookline e-könyv Top10 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

Szvetlana Alekszijevics

Csernobili ima

Európa Könyvkiadó

7

43

2

Péterfy-Novák Éva

Apád előtt ne vetkőzz

Libri Kiadó

0

57

3

Závada Pál

Hajó a ködben

Magvető

új

16

4

Camilla Läckberg

Aranykalitka

Animus Kiadó

új

19

5

Péterfy-Novák Éva

Egyasszony

Libri Kiadó

új

24

6

Krusovszky Dénes

Akik már nem leszünk sosem

Magvető

-1

88

7

Anne Jacobs

A villa

Central Könyvek

új

24

8

Bán Mór

Hunyadi - Vihartépte zászlaink

Gold Book Kiadó

új

13

9

Grecsó Krisztián

Vera

Magvető

-6

118

10

Borsa Brown

Gyalázat és szenvedély - Második rész

Álomgyár Kiadó

új

25

 

Szólj hozzá

toplista regények