Már gyerekkorában sem szégyellte a farkasfogakat, amik ha nem is szembeszökően, de azért jól láthatóan bújtak elő a mosolya mögül. Pedig akkoriban sokat csúfolták érte, ő pedig egyre gyakrabban mosolygott. Szívből mosolygott, még ha kicsit mindig vicsorgásnak is tűnt. Sem szép, sem csúnya, olyan volt, mint egy kicsinyke, különös háziállat: dorombolt, ha szerették, és harapott, ha nem. Amikor ő szeretett, akkor egyszerre is tudta mindkettőt. És mindig szeretett. 

Legjobban a szeretkezések utáni párás szex szagot élvezte. Hamar megértették a partnerei, hogy ilyenkor ne mondjanak semmit sem, ő pedig hálás volt a csendért. Soha nem feküdt le senkivel, akibe nem volt szerelmes, pedig jelentéktelen külseje ellenére a legkülönbözőbb férfiakat vonzotta be. Néha nőket is. Pontosan tudta, mi a különbség szex és szeretkezés között. Szeretkezés közben gyakran rácsodálkozott kedvese ütemesen vagy éppen ütemtelenül mozgó farpofáira vagy magába gyűrt mozdulatlanságára. Nem értette, hogy a hús hogy jön össze a csókokkal és a szeretéssel. Ilyenkor harapott, ami olyan volt, mintha értené. A vágyát néha a partnere örömére feljebb tornázta a valódinál, de sosem játszotta el a gyönyört. Nem is nagyon tudta volna. Nem volt látványos, de volt benne valami áttetsző és elemi: amije csak volt, mindenével élvezett. Utána pedig a másikhoz bújva vackolt be a következő szeretkezésig. 

Szendiszűcs István grafikája

A férfit két szerelem között egy kávézóban ismerte meg. Úgy itta a feketéjét, mintha semmi mást nem csinálna. Nem tudta eldönteni a korát és nem is érdekelte a férfi, mégis azt érezte, hogy a tejeskávét szereti. Közben persze azt is tudta, hogy ennek semmi értelme nincsen. – Nem ülsz le mellém egy kávéra? – kérdezte a férfi csendesen, szavai a háromasztalnyi, kora délutáni zsibongáson keresztül is elértek hozzá. A férfi nem áll fel, amikor az asztalához ült, és be sem mutatkozott. Nem nagyon figyelt arra, amit a férfi mond, de azt azonnal érezte, hogy tetszik neki, ahogy őneki is tetszett a férfi. Élvezte ezt az idegenséget. Semmi különös nem volt benne, hacsak az nem, hogy semmiféle összefüggés nem volt a mosolya és aközött, amiről beszélt. Ezt még úgy is észrevette, hogy nem nagyon figyelt a szavaira. A férfi lehelete olyan volt, mint valami kávén futtatott francia bor bukéja, nem volt kellemes, de ő élvezte. Nem gondolt semmire és ez az állapot nagyon a kedvére való volt.

A férfi nem úgy nyúlt hozzá, ahogy ezt ő szereti, és furcsa módon ügyetlennek is érezte. Mint aki zavarban van a meztelenségük miatt és ezt tevés-vevéssel igyekszik elleplezni. Tudott volna segíteni, de nem tette. Ő maga jól ismerte a saját testét és a férfitesteket is, amit pedig nem tudhatott előre, arra szinte azonnal ráérzett. Mindig tudta, mi kell neki és mi kell a másiknak. Általában sokkal pontosabban, mint maguk a férfiak. Ez a férfi például most arra vágyott, hogy neki, a nőnek jó legyen. Ő pedig arra várt, hogy a férfi vegye észre, hogy neki már jó. Az idegenség és kényelmetlenség ellenére, nagyon jó. Nem dorombolt, nem harapott és nem is élvezett. Levegőt is csak akkor vett, amikor a férfi becsukta maga mögött a bejárati ajtót, csendesen és ügyesen. Ekkor végre elmosolyodott, elővillantva kicsi, görbe farkasfogait.