2019. aug 12.

Ezeket mutatják be elsőként a budapesti nagyszínházak

írta: Török Ákos 11,27
Ezeket mutatják be elsőként a budapesti nagyszínházak

A Radnóti és a Vígszínház a fiatalokkal vág bele az új évadba, a budapesti Katona Máté Gábor rendezésében az érettebb színészi korosztályt állítja a rivaldába. A legnagyobbat pedig vélhetően az Örkény dobja Bodó Viktor rendezésével.

Radnóti Színház

A Radnóti Színház egy irodalmiasan elit színházból Kováts Adél igazgatása alatt Magyarország egyik legjobb színháza lett. A budapesti kőszínházak közül a legjobb. Két őszi bemutatója jól példázza a fiatalítás szándékát, ami sosem könnyű. Vélhetően a felújítások miatt jelenleg hét különböző helyszínen játszó teátrum is elvesztette korábbi nézőinek egy részét, akik helyett viszont fiatalok érkeznek a nézőtéri székekre. undok_1.jpgFotó:Mészáros Csaba

Molière / rendező: Hegymegi Máté / október 18.

Hegymegi Máté már régen nem ígéret: egy remek Amphytrion (2014) Dunaújvárosban, egy legjobb független rendezői díjat érő Kohlhaas a Szkénében (2015.), következő évben egy monumentális Peer Gynt a Stúdió K-ban, ami szintén kiérdemelte a kritikusoktól a legjobb független előadás címét. 2016 óta minden évben rendez egyet a budapesti Katonában, mondhatni Székely Krisztával viszik a hátukon a kissé ellaposodó művészszínházat.

Hegymegi Máté a koreográfusok és rendezők fekete vonalába tartozik: elsősorban lelket és elmét facsaró darabokat állít színpadra (hasonlóan Gergye Krisztiánhoz vagy éppen egykori tanárához, Horváth Csabához). Most viszont Molière négy közismert darabjának ötvözetét állítja színpadra a Radnóti Színház színészeivel. Meglepne, ha nem vinné el ezeket a történeteket is ebbe a bizonyos fekete tartományba. De az is lehet, hogy rengeteget fogunk nevetni. Vagy mindkettőt egyszerre.

Csillagképek / rendező: Szilágyi Bálint / október 20. Tesla Teátrum

Szilágyi Bálint két évvel később végzett a Színműn, mint Hegymegi Máté, és nem is akkora garral érkezett meg a színházi szcénába. Még akkor sem, ha rendszeresen három-négy előadást rendez minden évben. Szilágyi nem csupán színpadra állít darabokat, de gyakran ő maga fordítja le ezeket. ilyen volt a Rosalie elmegy meghalni című felnőtt bábelőadása is, amely az elmúlás, a halál és az élet kérdéseit boncolgatják, de hasonlóan állította színpadra Az aranjuezi szép napokat is, ahol Zsótér Sándort rendezte, amit nem sokan mondhatnak el magukról. Elmondások alapján poroszos precizitással dolgozik, ami nem minden színésznek csúszik le könnyen, de éppen a Radnóti Színházban nem valószínű, hogy ez gondot okozna.

A Csillagképek című színdarab a helyzetek, döntések és együttállások furcsa konstellációja. Egy férfi és egy nő kapcsolatát látjuk, többféle helyzetben, és ezek többféleképpen újra lejátszódnak. A lány fizikus, a csillagokról, a részecskékről és a relativitáselméletről kutat. A tézise az, hogy ha van szabad választás, akkor minden kimenetel létezik egy-egy másik univerzumban. A férfi méhész, aki úgy szeretne élni, ahogyan a méhek: a szerénység és a csendes elegancia egyszerűségével élni az életet – olvasható az előadás ismertetőjében. Ezúttal Hárs Anna fordította le Nick Payne 2012-es darabját.

Örkény István Színház

Noha minden évben van egy-egy nagy dobása a Madách téri teátrumnak, évek óta lehet némi hiányérzetünk kreativitás és merészség terén. Mindezt lehet persze a kulturális támogatások (és ezen belül elsősorban a TAO) művészetellenességére fogni, és vélhetően még csak nem is csúsztatnánk.

Kertész utcai Shaxpeare-mosó / rendező: Bodó Viktor / szeptember 28.

Ezt a tendenciát elsősorban a nagyszínpadi bemutatóknál lehetett érzékelni, ezért is tűnik izgalmasnak, hogy Bodó Viktor lehetőséget kap megmutatnia magát. A Szputnyik egykori vezetője maga egy korkép a hazai kulturális viszonyokról: az egyik legpotensebb és erősebb független társulat egyik pillanatról a másikra szűnt meg a függetleneket legfeljebb vegetálni engedő, szakmaiatlan jobboldali kultúrpolitika miatt. Azóta külföldön él és rendez, miközben tavaly egy remek előadást (A Krakken művelet) rendezett az Átriumban. Magáról a darabról egyetlen sort sem lehet olvasni sem a színház honlapján, sem a port.hu-n, de a rendező és a képességes stáb mellett az Örkény színészei is garanciát jelentenek, hogy itt valami jó dolog születhetik.

Katona József Színház

A budapesti Katona „nagy öregjei” az utóbbi években inkább óvatosan unalmas előadásokat állítanak ki – gondoljunk például a Máté Gábor által rendezett Munkavégzés során nem biztonságos című könnyeden érdektelen előadásra.

A királyi úton / rendező: Máté Gábor / október 5. Sufni

Nem lenne igazságos elfelejteni azt sem, hogy Máté Gábor tavaly egy kifejezetten erős Kazamatákat állított színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. A mostani darabválasztás talán még ehhez képest is időszerű: Jelinek ezt a darabját Trump megválasztásának estéjén kezdte el írni, és benne a gyűlöletre és demagógiákra alapozó populizmus saját bőrünkön megtapasztalt korszellemét mutatja meg.

Vígszínház

A Vígszínház jelenleg egy fura színházi intézmény: lassan egyáltalán nincsenek negyvenes színészei, ám egyre több fiatal kezdi, illetve folytatja a pályáját itt, miközben három játszóhelyén kis túlzással egymaga annyi előadást játszik, mint a másik három együttvéve. Néhány éve a hatalom tett is egy kósza kísérletet, hogy Eszenyi Enikőt elmozdítsák az igazgatói székből, ehhez azonban a Szolnokot rohamtempóban népszínháziasító Balázs Péter finoman szólva nem bizonyult jó választásnak.

A nagy Gatsby / rendező: ifj. Vidnyánszky Attila / szeptember 7. Vígszínház

Egy másik színházi tendencia egykor sikert arató, általában romantikus filmek színpadra állítása. Az eredmény leggyakrabban egy jó nézőszámokat produkáló, szórakoztató előadás. Márpedig nagy szükség van ilyen produkciókra is. Hogy ebben az esetben mégsem egy szokványos filmes történetet fogunk kapni, arra ifj. Vidnyánszky Attila lehet a garancia, aki generációjának egyik legtehetségesebbje –színészként és színházcsinálóként egyaránt.

A másik Wunderlich József a címszerepben, aki nem csupán remek színész és jól énekel, de például a Baalban kifejezetten izgalmas Baalt alakított. A szereplők listája alapján ez egy nagy kiszerelésű előadás lesz.

Török Ákos

Szólj hozzá

bemutató Vígszínház Örkény Színház Katona József Színház Radnóti Színház Szendiszűcs István