Ennyire egyszerűnek tűnik az Örkény Színház receptje, amikor az utóbbi évek egyik legjobb szórakoztató előadását állítják ki, amely közben a mosolyunk egyszerre felszabadult és felhős.

Egy írást megérne egyszer összevetni az előadásokat az őket hírelő plakátokkal. A látványosan semmitmondókat és szellemeseket azzal, amiről szólnak. Ebben az esetben jól illik egymáshoz a kettő: saját fajának remekei. A plakáton egy őzike alakú tortából hiányzik egy szelet, az előadásban Zsigmond Emőke kínál fel magából egy szeletet, miután felfalták őt magunkfajta emberek.

Zsigmond Emőke az előadásban (fotók: Horváth Judit)

De mi dolgunk van nekünk az 1900-as évekbeli, középpolgárokról és cselédekről szőtt történethez? Szenteczki Zita tud erről a távolságról, nem is próbálja meg azt eltűntetni, éppen hogy egy-egy elrajzolt vonással és remek színészi alakításokkal fel is hangosítja nekünk. Felsejlik előttünk a cselédek és uraik egymásrautaltsága, ahogy mindezt ennyi év távlatából már nem tudjuk nem ironikusan szemlélni, pedig a mi korunknak is megvannak a maga családokon belüli és kívüli függései. És most is átgázolunk egymáson a legnagyobb jóakaratunk mellett is.

A címszereplő mellett egyetlen játszó nem engedhette meg magának ezt a fajta távolságtartást saját figuráitól, legyen az az egyetlen aljaember, Ficsor, akit valahogy mégsem tudunk kellően utálni, vagy Patikárius Jancsi nagyon is ismerős, egyszerre érzékeny, félénk és pojáca figurája. Borsi-Balogh Máté telitalálat ezekre a szerepekre, mert nem csak karakterei pontosak, de énekesként is magával ragadó vagy éppen groteszk módon kellemes. Epres Attila ismét karaktereset alakít ebben az esetben erősen elrajzolt, virtuskodó férfialakjaival, ahogy Znamenák István is virtuóz Elekes Józsiként, és Moviszterként azzal együtt tud nevetséges lenni, hogy közben az is lejön, hogy innen nézve egyedül neki van igaza. Ő az, aki mindent pontosan lát. Bíró Kriszta is az elrajzoltság felől építkezik, és ezt a tőle megszokott profizmussal és bájjal teszi.

Für Anikó

A kisregény is női, ahogy ez az előadás is egy női darab, annyiban mindenképpen, hogy két nagy alakítás lehetőségét is hordozza. Für Anikó Etelként megmutathatja komikus vénáját is, Vízynéként azonban ő hordozza, és el is bírja az előadás alaphangját, a tragikomédiát. Zsigmond Emőke Annája tőlünk valóban karnyújtásnyira jelzi egy naggyá érett, fiatal színésznő születését. Sokakat meglepheti, mennyire jól mozog a színésznő, azonban Zsigmond Emőke eddigi pályájának messze legnagyobb sikerét táncosként érte el Horváth Csaba Lábán-díjas Concertójában. Azt is lehetett tudni, hogy nem csupán szép, de izgalmas színésznő is. Most valami olyasmit tudott megmutatni, amit ritkán látni hazai színpadon. Ráadásul, olyan, mintha mindezeket kisujjból ráznák ki az Örkény színészei.

Szenteczki Zita az irónián túl mozgással, mozdulatművészettel emelte tovább tőlünk a történetet, és remek térhasználattal ékelte be elénk.. Mind ezek után egyetlen, nem elhanyagolható probléma van az előadással: köszönhetően a térelrendezésnek, minden kiválóan látható szemből, azonban oldalról minimum az előadás egyharmada elveszik.  

Ha valaki szeretné pontosan tetten érni, hogyan lesz irodalomból színház, most ezt néhány ezer forintért megteheti az Örkény Színházban. Szenteczki Zita rendezése és Bíró Bence dramaturgi munkája ugyanis iskolapéldája annak, hogyan lehet jó alapanyagból jót, de egészen másképpen jót csinálni egy színházban, mint amitől Kosztolányi kisregénye jó. Az Édes Anna attól jó, hogy mély és komoly, az Örkény Színház Édes Annája – stílusosan - örkényi: egyszerre nevetettet és borzongat meg, végül mindkettő felszabadít.

 Török Ákos