Sólyom Bátor blogja

Kultúra és kulturálatlanság. Ennyi.

Utolsó kommentek:

laci_52 2020.01.12. 20:58:41

Van zsidó vallás és van zsidó nép. A zsidó nép a történelem viharaiban jórészt kényszerből elhagyta a hazáját, szétszóródott mindenfelé a világban, a legtöbb országban asszimilálódott és a helyi nyelvet beszéli, de azért továbbra is a zsidó néphez tartozik. Ezért mondta Csurka: "Olyan nincs, hogy magyar zsidó!"

A zsidó nép világszinten összetart, tagjai segítik egymást. Ezzel nincs is semmi baj, az összetartásukról sok más nép - a magyar is - példát vehetne.

A baj akkor kezdődik, ha ez az összefogás mások ellen irányul, javaik elvételére és/vagy felettük a hatalom megszerzésére törekszik. Ilyesmire volt több példa a történelem folyamán és van ma is. Ezek tudják feléleszteni az antiszemitizmust.

Bejegyzés: Most vannak vagy nincsenek zsidók?

Sólyom Bátor 2019.12.17. 15:09:54

@Mattersdorf: Egy bemutatóra általában nehéz jegyet kapni már hetekkel előtte - ebben igazad van, de akkor ne legyenek premierajánlók, csak hosszabb távúak?

Nekem egy premierajánló arról szól, hogy az adott héten melyik új bemutatókra legyek figyelemmel vagy hagyjam figyelmen kívül a közeljövőben. Persze lehetne korábban is ajánlani, akár egy hónappal is, de nem véletlen, hogy minden ajánló az adott hétre szól. Az onlinen és a nyomtatottban egyaránt.

Bejegyzés: Ezeket a bemutatókat ajánljuk a héten!

Mattersdorf (törölt) 2019.12.17. 15:00:06

Ez a ajánló tök jó lett volna 1-2 hónappal, de akár 1 héttel ezelőtt is, jelenleg mindegyik előadás telt házas, vagy csak 1-1 hely van a legdrágább szektorokban... így akármilyen jó is a cikk, már nem aktuális és levon az egész blog értékéből. Ha nem aktuális tartalmakat akarok, akkor veszek nyomtatott sajtót...

Bejegyzés: Ezeket a bemutatókat ajánljuk a héten!

politologus · http://politologus.blog.hu 2019.12.06. 17:15:35

Engem itt nem a politikai rész zavar, meglehet, a vita mindkét résztvevője politizál, tegyék. Viszont egy közpénzből komolyan támogatott intézmény alkotója nem teheti meg, hogy ne használjon ki minden lehetőséget a kultúra még szélesebb körben ismertté, közössé tételére. Ha "nemlétezőnek" tekinteti magát egy ismert lap újságírói szemében, és az nem írhat - akár jót sem! - a Nemzeti előadásairól, akkor azzal az intézmény lehetőségei sérülnek. Meg azoké is, akik finanszírozzák, az adófizetőké is.

Bejegyzés: Vidnyánszky Attila nyilvánosságra hozta levelét – A kritikuscéh is állást foglalt

bearman 2019.12.06. 11:05:38

Vidnyánszkyt leginkább az frusztrálja, hogy hiába próbál vérrel verejtékkel NER kompatibilis színházat csinálni a szerencsétlen flótás, a NER leszarja, inkább mennek focimeccsre szotyit köpködni. Az kell nekik, nem a színház...
Én is frusztrált lennék a helyébe, ha a disznók közé kellene szórnom a gyöngyöt...

Bejegyzés: Vidnyánszky Attila nyilvánosságra hozta levelét – A kritikuscéh is állást foglalt

nemecsekerno_007 2019.12.06. 10:22:55

Miért kell egyáltalán közpénzt adni a színházaknak?! Csak nézőpont kérdése, hogy a stadion vagy a színház marhaság. Legalább tovább lehetne csökkenteni az adókat, így versenyképesebbek lehetünk. A színház vagy a kultúra is csak egy Szent Tehén a sok közül és politizál is. Arról már nem is beszélve, hogy a színház Mo.-on kb. csoportterápia a társulatnak...
Szóval van egy újabb gumicsont.

Bejegyzés: Vidnyánszky Attila nyilvánosságra hozta levelét – A kritikuscéh is állást foglalt

Tangooo 2019.12.06. 10:01:20

Aki politizálni akar, az tegye azt egy párt színeiben nyíltan, ne "kritikának" álcázva.
Ez a népi-urbánus ellentét a büdös életben nem fog kimúlni.

Bejegyzés: Vidnyánszky Attila nyilvánosságra hozta levelét – A kritikuscéh is állást foglalt

nu pagagyí 2019.12.06. 08:50:13

A közpénzből belterjes NER színházat fabrikáló Vidnyánszkyt folyamatosan frusztrálja, hogy a világ másmilyen, mint amilyennek ő látni akarja. Korunk nem a sámándobról szól.

Bejegyzés: Vidnyánszky Attila nyilvánosságra hozta levelét – A kritikuscéh is állást foglalt

Dan da Man 2019.12.06. 08:47:35

Én sem értem, hogy miért van szükség az ilyen katekizmusokra. Ha kussolna, akkor se bántanák őt a pozíciójában. Tehát feltehetően ő tényleg úgy gondolja, hogy a fidesz mindent jól csinál. És erre mondják azt, hogy a fidesz elvesztette a kapcsolatát a realitással. Meg a holdudvar is. Mert úgy tűnik, hogy minden rendben van. Legalábbis onnan, ahol Vidnyánszky ül. A tutiban. A kényelemben.
És ahelyett, hogy a tutiból segítene másokon, inkább ilyen gesztusértékű megnyilvánulásokat tesz, amelyek abszolút kimerítik a fing a szélviharban kategóriát. Mert mi haszna van belőle? Bárkinek?
Nyomorúságos élete lehet ennek a majomnak is. Vagy tényleg ennyire korlátolt. (És ez nem szakmai minősítés, hanem a gondolkodása határairól szól.)

Bejegyzés: Vidnyánszky Attila nyilvánosságra hozta levelét – A kritikuscéh is állást foglalt

élhetetlen 2019.12.05. 20:07:26

“számos valótlanságot és csúsztatást engedsz meg magadnak (például az akadémiai szabadsággal vagy a CEU „elüldözésével” kapcsolatban”. Csak erre reagálva, miért is teszi Vidnyánszky idézőjelbe a CEU elüldözését? Hoztak egy új törvényt a CEU teljesítette az elvárásokat, kivéve egyet, nem lett államközi megállapodás New York állammal, mert a kormány, bár évek alatt letárgyalta, végül nem írta alá. Ja, nem elüldözték a CEU-t, csak önkényesen nem adták meg a működési engedélyt. Ennyit Vidnyánszky elfogulatlan éleslátásáról. És mit árdekli őt az akadémia szabadsága?
“A színházi élet és azon belül is az úgynevezett „független” szféra pedig nem csak a régióban, de európai összehasonlításban is kiemelt figyelmet és támogatást kap a magyar államtól illetve önkormányzatoktól és rendkívül aktív, virágzó periódusát éli.”. Ja, csak a TAO pénzektől, azaz a támogatásoktól “szabadultak” meg. Megnézném az urat, hogy hogy vezetne csak önerőből egy színházat. Csak ennyi a fellengzős ömlengéseiről.

Bejegyzés: Vidnyánszky Attila nyilvánosságra hozta levelét – A kritikuscéh is állást foglalt

tpl 2019.11.20. 06:41:07

A liberális kultúrfellegvár hivatalos nyomozás nélkül küld el valamit, de úgy, hogy az a valaki ugyanúgy folytathatja a zaklatásait egy következő helyen.??! Ennél ostobább döntést nem is hozhattak volna.

Bejegyzés: Bántalmazás a budapesti Katonában – A lovagiasság szabályai szerint elrendezve

illiberális 2019.11.19. 23:10:44

@Sólyom Bátor: Marton László, Kerényi Miklós Gábor az ő nevük leírható őket meg lehetett alázni nyilvánosan (hogy jogosan vagy nem az egy másik kérdés) a Katona Színház zaklatójáé viszont titok. A kérdés hogy miért? Az én személyes véleményem az hogy aki igazolhatóan és bizonyíthatóan szexuálisan zaklatja vezető beosztásával visszaélve saját alkalmazottjait, akkor igenis kerüljön nyilvánosságra a neve legyen az bárki.

Bejegyzés: Bántalmazás a budapesti Katonában – A lovagiasság szabályai szerint elrendezve

Ekrü 2019.11.19. 18:53:12

@Sólyom Bátor:
"Ez nem Index cikk, hanem a Sólyom Bátor blog írása."-Viszont ahol megjelenik az nem a Sólyom Bátor blog újságja,hanem az Indexé.Tehát végül is az index cikke...
"Marton és Kerényi nevét is csak azután írták le a lapok, hogy ügy lett belőle. Itt most ráadásul a legtöbben nem is tudják, kiről van szó"-Az ő esetükben sem tudták legtöbben,hogy kiről van szó,míg meg nem írták az újságok,ahogy itt is.Viszont te most is simán leírod az ő nevüket,miközben arról szól a blogod,hogy nem kéne.

Bejegyzés: Bántalmazás a budapesti Katonában – A lovagiasság szabályai szerint elrendezve

Sólyom Bátor 2019.11.19. 15:50:48

@városjáró: Szerintem akit kirúgtak, máshol sem fogják tárt karokkal várni - mert noha mi nem tudjuk, ki volt és mit csinált, a színházi szakma pontosan tudja.

Bejegyzés: Bántalmazás a budapesti Katonában – A lovagiasság szabályai szerint elrendezve

Sólyom Bátor 2019.11.19. 15:49:19

@Ekrü: Ez nem Index cikk, hanem a Sólyom Bátor blog írása.

Marton és Kerényi nevét is csak azután írták le a lapok, hogy ügy lett belőle. Itt most ráadásul a legtöbben nem is tudják, kiről van szó. Én legalábbis nem tudom.

Bejegyzés: Bántalmazás a budapesti Katonában – A lovagiasság szabályai szerint elrendezve

Ekrü 2019.11.19. 15:20:12

Kerényi és Marton László esetében nem voltak ennyire megértőek itt az Indexen.(Még most sem,hisz az ő nevüket kiírják.Azért kíváncsi lennék kit kell ennyire megvédeni....Mert ugye az illető utána elmegy szép csendben máshova dolgozni,azt folytatja ahol abbahagyta.

Bejegyzés: Bántalmazás a budapesti Katonában – A lovagiasság szabályai szerint elrendezve

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2019.11.19. 15:13:07

Szerintem nem. Pitiáner háttérmunkás esetéből ugyanis hírt sem kellett volna kreálniuk... Itt valakinek védik a seggét.

Bejegyzés: Bántalmazás a budapesti Katonában – A lovagiasság szabályai szerint elrendezve
süti beállítások módosítása