2019. dec 05.

Vidnyánszky Attila nyilvánosságra hozta levelét – A kritikuscéh is állást foglalt

írta: Sólyom Bátor
Vidnyánszky Attila nyilvánosságra hozta levelét – A kritikuscéh is állást foglalt

A Nemzeti Színház igazgatója újságírásba bújtatott politizálással vádolja a Színház folyóiratot és a körébe tartozó kritikusokat, a Színházi Kritikusok Céhe ugyanezt sérelmezi a Nemzeti Színház korábbi lépése kapcsán.

Vidnyánszky Attila régóta hadilábon áll a kritikával: a kritikát joggal elvetélt balliberális íróemberek frusztrált fröcsögésének tartja, és a „kritikusmaffia” kifejezéssel illette. Talán még emlékszünk arra is, amikor a Színházi Kritikusok Céhe (a „kritikusmaffia fészke”) nyilvánosságra hozta a kritikusdíjakra esélyes három-három jelölt nevét, közte Vidnyánszky Attila valóban remek Bán bánját, és a rendező azt kérte, hogy tekintsék nemlétezőnek az előadást, ő ugyanis a céhtagok politikai vezéreltsége miatt annak veszi a kritikusok döntését.

vid_ok.jpgVidnyánszky Attila (fent)

Legutóbb a Színház folyóirattól tagadta meg a színház által készített előadásfotókat. Nem sokkal azután, hogy ezt a folyóirat FB oldalán nyilvánosságra hozta, a Nemzeti Színház megjelentette saját honlapján a teljes levelet, mert úgy találták, hogy egy-egy kiragadott mondatával nem a teljes igazság került a nyilvánosság elé.

A levélből kiderül, hogy a lapnak van lehetősége fotókhoz jutni, ők csupán azt írták, hogy a teátrum fotóit nem adják oda. Ennek fő oka, hogy meglátása szerint, a folyóiratban megjelent kritikák nem szakmai érvek mentén elemzik az előadásokat, hanem azok társadalompolitikai üzenetét értékelik vagy épp vetik el. Ez pedig a Nemzeti Színház igazgatója szerint hamis képet fest Magyarországról itthon és külföldön egyaránt. Többek között olyat, mintha Magyarországon súlyosan sérülne a demokrácia a jelenlegi kormány vezetése alatt, vagy hogy a függetlenek kivéreztetése folyna, miközben „a színházi élet és azon belül is az úgynevezett „független” szféra pedig nem csak a régióban, de európai összehasonlításban is kiemelt figyelmet és támogatást kap a magyar államtól illetve önkormányzatoktól és rendkívül aktív, virágzó periódusát éli”.

Vidnyánszky Attila levele Tompa Andreához

Kedves Andrea!

Először is elnézést kérek, hogy csak most válaszolok írásban a megkeresésedre. Az utóbbi hetekben sok minden történt, ami miatt nem tudtam érdemben foglalkozni ezzel a dologgal, de remélem, hogy a jelen levél segítségével sikerül újfent tisztázni az álláspontomat.

Nem először jeleztem már, és sajnálom, hogy sokadszorra kell elmagyaráznom, miért nincs szándékomban semmilyen formában együttműködni az általad szerkesztett folyóirattal és az ahhoz kapcsolódó kritikusi körrel. Számos alkalommal kifejtettem, hogy a működéseteket több szempontból is manipulatívnak, politikai célok és elvárások mentén vezérelt tevékenységnek tartom, amelynek következtében meglehetősen torz kép alakult ki a magyar színházi életről nem csak a hazai közvéleményben, de a külföldi szakmai közegben is. Folyamatosan tetten érhető, hogy számotokra egy-egy színházi előadás értékeit, pontosabban értékelését elsősorban nem az esztétikai, szakmai minőség, hanem az általatok megfelelőnek vélt politikai, világnézeti üzenet határozza meg. Ez a jelenség az elmúlt évtizedben csak még inkább elmélyült, és a „Színház” című folyóirat szinte minden írásában érzékelhető.

Ezzel összefüggésben - egykori kijelentésedre utalva, miszerint csak az létezik, amiről írtok - az lenne a hangsúlyozott kérésem irányotokba, hogy a munkásságomat tekintsétek „nemlétezőnek”. Ettől függetlenül, természetesen, azt írtok, amit gondoltok és amit akartok, de az is engedtessék meg nekem, hogy ehhez én semmilyen módon ne asszisztáljak.

És hogy érzékeltessem a tevékenységetek egyértelműen politikai irányultságát, hadd hozzak fel egy kirívó példát a sok közül. Egy közös ismerősünk, az amerikai Philip Arnault, aki - többek között - a Ti írásaitok alapján tudósít a magyar színházi életről rendkívül egyoldalú módon, véletlenül vagy szándékosan elküldte nekem azt az örömködő levelet, amit a magyarországi, de különösen a budapesti önkormányzati választások eredménye kapcsán küldtél el neki (és feltételezhetően még számos más külföldi színházi emberhez is). Ebben a leveledben, melynek egyik fő üzenete a „Budapest is free again” mondat, számos valótlanságot és csúsztatást engedsz meg magadnak (például az akadémiai szabadsággal vagy a CEU „elüldözésével” kapcsolatban), és kifejezed abbéli reményedet, hogy „sokkal nagyobb tere lesz a művészi szabadságnak és a független alkotásnak”  (much more room for the artistic freedom and independent work) és egy „új, szerethető Budapest” (new lively Budapest) kialakítását előlegezed meg. Ráadásul mindezt olyan hangnemben írod, mintha Magyarország - vagy éppenséggel Budapest - a kommunizmus netán a fasizmus diktatúrája alól szabadult volna fel. Ez, véleményem szerint, igen torz demokráciafelfogást tükröz részedről, hiszen még a budapestiek 42 %-a is az előző városvezetésre és a kormánypárti jelöltekre szavazott. Ugyanakkor a leveledből kimaradt egy igencsak fontos részlet, amelyet érdemes lett volna megosztanod a külföldi barátaiddal is: méghozzá az, hogy számos helyen a baloldali-liberális jelölt csak annak a szélsőjobboldali Jobbiknak a támogatásával tudott nyerni, amellyel 2013-as igazgatói kinevezésemkor - szintén nemzetközi „körlevélben” - igyekeztél összemosni engem, mindent elkövetve, hogy diszkreditálj a hazai és külföldi szakmai közösség előtt. Csakhogy a valódi diktatúrák relativizálásával is felérő sugalmazásoddal szemben a nemzetközi felmérések által is alátámasztott tények azt bizonyítják, hogy az utóbbi évtized során Budapest az egyik legélhetőbb európai várossá és turisztikai illetve kulturális szempontból is az egyik legkedveltebb célponttá vált. A színházi élet és azon belül is az úgynevezett „független” szféra pedig nem csak a régióban, de európai összehasonlításban is kiemelt figyelmet és támogatást kap a magyar államtól illetve önkormányzatoktól és rendkívül aktív, virágzó periódusát éli. Remélem tudod, hogy különböző állami és önkormányzati támogatások révén mintegy 300 előadóművészeti szervezet (társulat) tevékenykedik Magyarországon, és ennek több mint fele az úgynevezett „alternatív” vagy „független” szférához tartozik. Én magam is úgy gondolom, hogy nagy szükség van az alternatív színházi alkotókra, főleg ha működésük nem politikai propagandatevékenységre irányul, hanem a valóban önálló, független művészi útkeresést képviselik. Ez elé sem az előző budapesti városvezetés, sem a jelenlegi kormányzat nem gördített akadályt, sőt, kifejezetten támogatta.

Bízom abban, hogy egyszer lehetőségünk lesz objektíven, a tényekre és nem a politikai propagandára alapozva párbeszédet folytatni a színházról.

Üdvözlettel,
Vidnyánszky Attila

A Színházi Kritikusok Céhe ezzel majdnem egyidőben állásfoglalást adott ki, amelyben „politikainak”, „alaptalannak” és „diszkriminatívnak” ítélik Vidnyánszky Attila döntését, ami meglátásuk szerint sérti az olvasók és a nézők tájékozódáshoz való jogát.

A Színházi Kritikusok Céhének állásfoglalása

A Színházi Kritikusok Céhének álláspontja szerint a Nemzeti Színház igazgatójának politikai döntése alaptalan és diszkriminatív, mivel egy közpénzekből fenntartott színház közpénzekből készült fotóiról van szó, amelyeket bizonyos (részben vagy egészben szintén közpénzből készült) lapok használhatnak, a Színház pedig nem. Az intézkedés sérti az olvasók és a nézők tájékozódáshoz való jogát, és akadályozza, hogy a Nemzeti Színház előadásairól szóló cikkek a színházi emlékezet részévé váljanak.

Kapcsolódó cikkek

Vidnyánszky Atilla beleszállt a Színház folyóiratba

Szólj hozzá

színház közlemény Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila Színházi Kritikusok Céhe kultpol