2010. ápr 06.

Az egyetlen parancsolat

írta: Sólyom Bátor
Az egyetlen parancsolat

Ne tedd másnak, amit magadnak nem kívánsz: aranyszabály. Cselekedj úgy, hogy cselekedeted maximája általános cselekvési elvként is helyt álljon. Vagyis, ha mindenki úgy él. Ez utóbbi Kant. Az előző az egyénnek szól, az utóbbi valamiféle egyenlősdi katyvaszról beszél. Mindkettő kényelmi, társadalmi önvédő mechanizmus. Abból indulnak ki, hogy legalább is hasonlóak vagyunk, ami nonszensz. Minden ember más, vannak értékesebb, és vannak kevéssé értékes emberek. Egyenlők egyedül isten előtt vagyunk.
A keresztény erkölcs egyetlen szabálya a szeretet parancsa. Természetesen, mint mondtam, zsidó eredetű, mint ahogy a praktikus világban élés minden nagyszerű eleme is az. A zsidó vallásban nincsen másvilág, paradicsom. Csak az van, ami itt van a földön, vagyis ezt a földet kell olyanná tenni, hogy élhető legyen. A legtöbb zsidó származású ember ezt teszi. A bankárok nem.
A szeretet nem parancs. Örök hűséget lehet fogadni, de örök szeretet nem. Illetve ez nem igaz, ha valakit egyszer szerettem, örökre szeretem.
Az egyetlen szabály, hogy Tiszteld magadat, mint istenedet! Nem kell félni, sem haragudni, csak tisztelned kell magadat. Sokkal könnyebb, mint szeretni.
Az élet tánc, egymás felé húzódás, majd továbbsodródás, menetelés, átlendülés, átbillenés. Minden látszik.

Szólj hozzá

vallás etika kereszténység zsidó vallás vallási parancsolatok