Az a látvány nagyon fontos, amit életedben a legtöbbször látsz. Ezt te választottad, ebből pontosan tudhatod, milyen ember vagy. Kamaszkoromban az én látványom egy panelkisszoba fala volt, a falak polcai tele könyvekkel, a falakon másoktól lopott szellemességek és rajzok. Életbölcsességek. Aki másnak vermet ás, bizonyosan földmunkás. Kati unokanővérem írta, hogy Sírva fekszem, sírva kelek, az életem ilyen remek. Fiatalon halt meg szívbetegségben. Rajzos szeretkezéspózok a szekrényajtó takarásában, szexújságok mindenfelé, súlyzó. A bútorok laminált faforgácslapokból, világosbarna, a tapéta színes, kopottasan csíkosak. Sötétítés reluxával. Íróasztal, narancssárga asztali lámpával. Majd 20 évig ezt láttam. A könyvekből ellopott bölcsesség, szépség lassan sajátom lett, lassan elléptem a könyveimtől, amiket azóta is gyűjtök. Aki nem olvasott el tehetséges emberként 1500, átlagemberként 2000 könyvet, úgy hogy Rejtő, Verne Gyula és Karl May egynek-egynek számít, az nem tudhat leírni két jó és szép mondatot magától. Ezt be kell nyelni. Nem véletlen, hogy a sokszázszámra újságírókat ontó médiafőiskolák, egyetemi médiaszakok ellenére egyetlen (egyetlen!!!) jó (nem kiváló) szintű újságíró nincsen Magyarországon, aki nem végzett volna legrosszabb esetben esztétika vagy filozófia szakot egy bölcsészettudományi egyetem nappali tagozatán. A legjobbak a magyar szakosok. Azért annyi a nem klasszikusan szép újságírónő, amiért a magyar szakon az egyetemen sem nagy az aratás, mert bizony annak van ideje olvasni, akit nem zaklatnak a fiúk.

Az én képem tehát könyvek, álbölcsesség a falakon és szex.