Nem igen értem isten szavunkat. Semmit nem tűnik jelenteni. Túl hosszú, túl bonyolult annak megnevezésére, amire alatta gondolunk. Isten bizonyosan egyetlen hang, vagy egy végtelen magánhangzófolyam, de semmiképpen nem isten. Isten nevének játékával tele az egész antik- közép, és újkori misztika. A tetragrammaton a leghíresebb. A JHVH. Valahogy ezt kiejtették a zsidó szentély mélyén. Bizonyosan nem Jehovát mondtak (ennyit a jehovistákról, és még annyit, hogy a tizenkilencedik század óta hirdetik a napokban bekövetkező világvégét), mivel a Jehova, a tetragrammaton és az ószövetségi iratokban szereplő elohim szavak magánhangzóinak összeolvasásából született fantáziaszó, aminek a lényege volt, hogy nem a kimondhatatlan szó volt az, lévén az sem le nem írható, sem ki nem mondható, vagyis bizonyosan nem az a bizonyos szó volt, hanem valami, aminek ez csak jele. Az első jel: vagyis olyan hangsor, ami nem kimondani akart valamit, hanem éppen elrejteni. Írásjeleink ebben az értelemben a valódi dolgok elrejtéseire tett kísérletek. Ha igazam van, mégsem mindegy, hogy milyen hangokat húzunk bizonyos dolgok lerejtésére, mert kilóg a lóláb.