Kakaskakaskakas
Az Artus – Goda Gábor Társulata legutóbbi bemutatójának (Hermész 13) töredékes jellege után most egy jelenetes szerkezete mellett is egységes, egy lélegzetvételű darabot hozott létre. Több intellektuális kapaszkodóval, több színészi játékkal, kevesebb komolysággal, több és sokkal kevésbé áttételes iróniával, és több dramaturgiailag kiemelt unalommal. Évente egy előadást mutatnak be, majd ismét nagyjából egy évet dolgoznak. A megújult társulattal ez a második munkájuk.
Az Artustól megszokott interkulturális kalandozások most elértek Japánig. Valódi, élő és belső kapcsolat nélkül ezek inkább játékok, inkább saját viszonyunkra való reflexiók, mint tényleges találkozások akár a kőkor, akár a Kelet művészi produktumaival. A Kakaskakaskakas is játék.
Ami leginkább túlmutat ezen a csalóka könnyedségen, egy komoly fizikai kondíciót is igénylő vizuális játék, amikor is a táncos egy bottal mozog, amelynek egyik vége nyomot hagy a kivetítőn. Nádor Tibor táncol, rajzol, eleinte a rivaldán, majd egészen az előadás végéig a háttérben, másfél órán keresztül megállás nélkül, míg végül mozgásával a többször is megidézett baromfit rajzolja a képernyőre.
Az Artus sosem illusztrál, az idegen példát előbb utalásként használja valami számunkra ismeretlenre, majd ugyanezt a legotthonosabb élményeinkkel olvassa össze. Így válik a kakas előbb a keleti harcművészetek ikonikus alakjává, majd általánosabban és számunkra is pontosan érthetően a versengés jelképévé, egy versengésben fogant és azt állandóan fenntartó létállapotra utalva. A görög kultúra Nietzsche féle olvasata, a sport, a kül- és belharcaink már familiárissá teszik a karate (vagy judo, vagy teak-wan-do, vagy bármi más) versenybírák koreografált hadonászását is. Minden verseny. Eleinte a produkcióként bemutatott szereplések a fehérbe öltözött, bársonnyal leterített asztal mögött unatkozó és civilkedő zsűritagok előtt, később maguknak a zsűri tagjainak produkciói, végül a saját hétköznapi tevékenységeiket is pontozó bírák pontozásának pontjait is felmutatják. Semmi nem marad méretlen, értékeletlen, természetes. És ez, ugye, már nagyon is ismerős.
Az egyik jelenetben Réti Anna, Virág Melinda és Nagy Csilla hárman hoznak létre mozgásukkal egyetlen kakast, majd Nagy Csilla kiválik ebből, egyenes derekú, büszke szépségével megidézi a női princípiumot is a baromfiudvaron. Később Téri Gáspár csatlakozik hozzájuk peckességben és férfierőben minden eddigit felülmúlva. Ez a négyes nem revelatív, de kifejezetten izgalmas elegy. Réti Anna mozgásán ott a hovatartozás billogja (nem is működik rendesen a dolog, amikor másokkal táncoltatja ugyanezt, ld. Az Éjszakai műszak című koreográfiáját). Virág Melinda teste egészen különleges élmény. Izomzata férfiakat megszégyenítő, ami mellett apró termete meghökkentő, manószerű. Goda Gábor nem láttatja, de sejleni engedi azt a testet, amit a maga nemtelen teljességében Gergye Krisztián mutatott meg nekünk T.E.S.T. című darabjában. Kiválóan képzett mozgása minden momentumát átírja ez a manószerűségbe rejtett, tiszta és gyönyörűséges fizikalitás. Nagy Csilla minél több koreográfussal dolgozik, annál mélyebb, tágabb és játékosabb lesz. Itt beszélteti is a darab, és – szemben sok kollégájával, és szemben azzal, amikor legutóbb láttam Nos? című saját koreográfiájában - most megoldja a feladatot. El-elcsúsznak a figurák alaphangjai, de összességében hézagtalanul illeszkedik a Kakaskakaskakas kissé stilizált beszédmódjához Téri Gáspár színpadi jelenléte korát és csupán néhány éves színpadi tapasztalatait meghazudtoló módon erőteljes.
Az előadás legszebb jelenetei, amikor Réti Anna ül üvöltve Téri Gáspár ölébe, simogatni kezdi, majd viszontsimogatást kapva elcsendesedik, illetve amikor ugyanebben a jelenetsorban Virág Melinda halálba csókolja Oldal Istvánt.
Goda Gábor már többször tanújelét adta, hogy van érzéke a csendekhez, nem történésekhez, ismétlésekhez. Az előadás legfárasztóbb jelenetével ismét igazolta hírnevét. A zsűri által beszólított Téri vagy nyolcadszori nekifutásra tudja elmondani egyébként szép, a sokszori nekifuttatás miatt mégis idézőjelbe tett történetét. Fárasztott engem is, másokat is, de ugye, aki állandó akciót keres, nézze a Bk-t vagy Józsi barátot! Van, amihez idő kell, és olyan is van, amihez csak az unalmon keresztül vezet út.
És hogy kinek ajánlható ez az előadás? Azoknak, akik szeretik a határsávokat mozgásszínház és prózai színház között, és azoknak, akiket a legkevésbé sem érdeklik a sávok, akik szeretik a színházat, és akik még nem.
Az Artustól megszokott interkulturális kalandozások most elértek Japánig. Valódi, élő és belső kapcsolat nélkül ezek inkább játékok, inkább saját viszonyunkra való reflexiók, mint tényleges találkozások akár a kőkor, akár a Kelet művészi produktumaival. A Kakaskakaskakas is játék. Ami leginkább túlmutat ezen a csalóka könnyedségen, egy komoly fizikai kondíciót is igénylő vizuális játék, amikor is a táncos egy bottal mozog, amelynek egyik vége nyomot hagy a kivetítőn. Nádor Tibor táncol, rajzol, eleinte a rivaldán, majd egészen az előadás végéig a háttérben, másfél órán keresztül megállás nélkül, míg végül mozgásával a többször is megidézett baromfit rajzolja a képernyőre.
Az Artus sosem illusztrál, az idegen példát előbb utalásként használja valami számunkra ismeretlenre, majd ugyanezt a legotthonosabb élményeinkkel olvassa össze. Így válik a kakas előbb a keleti harcművészetek ikonikus alakjává, majd általánosabban és számunkra is pontosan érthetően a versengés jelképévé, egy versengésben fogant és azt állandóan fenntartó létállapotra utalva. A görög kultúra Nietzsche féle olvasata, a sport, a kül- és belharcaink már familiárissá teszik a karate (vagy judo, vagy teak-wan-do, vagy bármi más) versenybírák koreografált hadonászását is. Minden verseny. Eleinte a produkcióként bemutatott szereplések a fehérbe öltözött, bársonnyal leterített asztal mögött unatkozó és civilkedő zsűritagok előtt, később maguknak a zsűri tagjainak produkciói, végül a saját hétköznapi tevékenységeiket is pontozó bírák pontozásának pontjait is felmutatják. Semmi nem marad méretlen, értékeletlen, természetes. És ez, ugye, már nagyon is ismerős.
Az egyik jelenetben Réti Anna, Virág Melinda és Nagy Csilla hárman hoznak létre mozgásukkal egyetlen kakast, majd Nagy Csilla kiválik ebből, egyenes derekú, büszke szépségével megidézi a női princípiumot is a baromfiudvaron. Később Téri Gáspár csatlakozik hozzájuk peckességben és férfierőben minden eddigit felülmúlva. Ez a négyes nem revelatív, de kifejezetten izgalmas elegy. Réti Anna mozgásán ott a hovatartozás billogja (nem is működik rendesen a dolog, amikor másokkal táncoltatja ugyanezt, ld. Az Éjszakai műszak című koreográfiáját). Virág Melinda teste egészen különleges élmény. Izomzata férfiakat megszégyenítő, ami mellett apró termete meghökkentő, manószerű. Goda Gábor nem láttatja, de sejleni engedi azt a testet, amit a maga nemtelen teljességében Gergye Krisztián mutatott meg nekünk T.E.S.T. című darabjában. Kiválóan képzett mozgása minden momentumát átírja ez a manószerűségbe rejtett, tiszta és gyönyörűséges fizikalitás. Nagy Csilla minél több koreográfussal dolgozik, annál mélyebb, tágabb és játékosabb lesz. Itt beszélteti is a darab, és – szemben sok kollégájával, és szemben azzal, amikor legutóbb láttam Nos? című saját koreográfiájában - most megoldja a feladatot. El-elcsúsznak a figurák alaphangjai, de összességében hézagtalanul illeszkedik a Kakaskakaskakas kissé stilizált beszédmódjához Téri Gáspár színpadi jelenléte korát és csupán néhány éves színpadi tapasztalatait meghazudtoló módon erőteljes.
Az előadás legszebb jelenetei, amikor Réti Anna ül üvöltve Téri Gáspár ölébe, simogatni kezdi, majd viszontsimogatást kapva elcsendesedik, illetve amikor ugyanebben a jelenetsorban Virág Melinda halálba csókolja Oldal Istvánt.
Goda Gábor már többször tanújelét adta, hogy van érzéke a csendekhez, nem történésekhez, ismétlésekhez. Az előadás legfárasztóbb jelenetével ismét igazolta hírnevét. A zsűri által beszólított Téri vagy nyolcadszori nekifutásra tudja elmondani egyébként szép, a sokszori nekifuttatás miatt mégis idézőjelbe tett történetét. Fárasztott engem is, másokat is, de ugye, aki állandó akciót keres, nézze a Bk-t vagy Józsi barátot! Van, amihez idő kell, és olyan is van, amihez csak az unalmon keresztül vezet út.
És hogy kinek ajánlható ez az előadás? Azoknak, akik szeretik a határsávokat mozgásszínház és prózai színház között, és azoknak, akiket a legkevésbé sem érdeklik a sávok, akik szeretik a színházat, és akik még nem.
