Holdnyalók - Duda Éva: Lunatika
Duda Éva darabja a lét egy különös állapotát célozza meg legutóbbi munkájában. Lunatika alvajárás. Szép, ritmusában és hangjaiban témájának atmoszférájához tökéletesen illeszkedő darab. Nem tesz fel kényelmetlen kérdéseket, kellemes, esztétikus és nyugalmas egy óra.
Hámor Jocó (József) nem tudott fellépni, mivel előző nap operálták, pedig miatta akartam megnézni a darabot. De nem csalódtam, Hámor keze és mozgásnyoma minden földfeletti szekvenciában ott volt. Az előadás igazi erénye az a saját energiákból való mozgás, ez a könnyedén megszerezhető, de nagyon nehezen átadható energiaáramoltatás, tantrikus tánc, amelynek tetőpontja a Baranya Dávid által, Hámor József helyettesítőjeként előadott szólórész. Erre tökéletesen rímel az aludva járók furcsa viszonya, akik éppen egymásról álmodva képtelenek valódi kapcsolatba kerülni a másikkal, miközben önmagukban mindkettőjüket megélik. Minden más inkább látványos, kicsit cirkuszi. A látvány leginkább környezetidegen eleme a mennyezetről lelógó, fluoreszkáló zsinegek, amelyeken meg-megalszanak a részvevők. Mindezek eredője mégsem látványszínház, hanem inkább valami érzéki teltség egy eksztatikus, de messze nem őrjöngő nézőpontból szemlélve.
Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix kettőse az egymásra nem nézés, az egymást nem látó együttmozgás, a szerelem nélküli szeretkezés szépségét, hghg és jhjhh kettőse a valódi érzéki szeretkezést mutatta meg. Az utóbbi kevésbé illet a lunatikus atmoszférába, de az előadás legszebb párosszáma volt, amikor a férfi a nő fejére húzta pólóját, de ez az elhasznált mozdulat jóval túlnőtt a megszokott bekebelezés játékon, és egészen a tényleges szerelemig tudott nőni, ami elsősorban a látszó, vagyis Bora Gábor érdeme ebben az esetben. Színpadi súlyban ezen a napon a legszerényebb Mikó Dávid volt, aki összekötött hajjal a fiatal kortárs táncos imágó mögé rejtette titkait.
A Carneválhoz, Duda Éva ezelőtti koreográfiájához képest minden tekintetben előrelépés ez a munka. Legnagyobb haszna és üdvözlendő hozadéka a Hámor Józseffel való szorosabb alkotói kapcsolat, és ennek a kapcsolatnak az integrálása a darabba. Annak ellenére gondolom így, hogy ez minőségében és mélységében különleges, hogy ők viszonylag sokat dolgoztak együtt a Mu Terminálban és a KET-ben is. A magyar kortárs táncos közélet annak ellenére nem jellemzi ez a fajta valódi változásokkal járó keveredés, kooperálás, közösen gondolkodás, hogy a támogatások (ebben az esetben nagyon bölcsen) sokszor ebbe az irányba kényszerítenek, ahogy a kevés pénz is beugrókat, hirtelen jött helyzetmegoldásokat igényel. Ennek ellenére, nem táncolt még Fehér Ferenc szinte senkivel, se Gergye Horváth Csabával, és még sorolhatnám. Nem is igen kéne ebben az esetben dramaturg, meg szövegkönyv, meg szekvenciakonferencia, és próba sem sok. Csak magukból az alkotói személyiségek saját erőtereiből izgalmas előadások születhetnének.
Az alvajárás sajátos állapot. Az ember képtelen elképzelni, hogy milyen lesz majd, ha már nem lesz tudata, ami azért furcsa, mert életünk majd harmadát ilyen állapotban töltjük, amikor álomtalanul alszunk. Az alvajárás ebben az összefüggésben a valóságba rándulás, miközben érzékisége teljes egészében egy álomban gyökerezik, az álmodó egy álomjelenetnek a résztvevője. A csodálatos, és leginkább árulkodó momentum, hogy az álom olyan mértékben marad kapcsolatban a valósággal, hogy baleset nagyon ritkán fordul elő alvajárás közben esetben. Ez elképesztő, és tökéletes igazolása Jung állításának, miszerint álmaink gyakorlati kapcsolatban állnak a természettudományosan megalapozottnak gondolt valósággal. Persze már alapvetésünk abból a tévedésből indul ki, hogy tudatunk halála a teljes megsemmisülés, ami megint csak természettudományunk kétes eredménye. Duda Éva darabja kiválóan alkalmas arra, hogy mindezt végiggondoljuk, miközben érzéki szinten meg is tudjuk élni ezt a tudatállapotot. Nem zavarja meg a gondolkodást, de ad lendületet hozzá, márpedig ennél többet olyan dologtól, aminek nem vagyunk tettleges, mozgásos résztvevői, többet nem várhat senki.
A Lunatika elgondolkodtat, érzéki módon elcsábít, energiákat (kékes, hideg energiákat) ad. Jó, szép, igaz, vagyis kalokagath darab.
Hámor Jocó (József) nem tudott fellépni, mivel előző nap operálták, pedig miatta akartam megnézni a darabot. De nem csalódtam, Hámor keze és mozgásnyoma minden földfeletti szekvenciában ott volt. Az előadás igazi erénye az a saját energiákból való mozgás, ez a könnyedén megszerezhető, de nagyon nehezen átadható energiaáramoltatás, tantrikus tánc, amelynek tetőpontja a Baranya Dávid által, Hámor József helyettesítőjeként előadott szólórész. Erre tökéletesen rímel az aludva járók furcsa viszonya, akik éppen egymásról álmodva képtelenek valódi kapcsolatba kerülni a másikkal, miközben önmagukban mindkettőjüket megélik. Minden más inkább látványos, kicsit cirkuszi. A látvány leginkább környezetidegen eleme a mennyezetről lelógó, fluoreszkáló zsinegek, amelyeken meg-megalszanak a részvevők. Mindezek eredője mégsem látványszínház, hanem inkább valami érzéki teltség egy eksztatikus, de messze nem őrjöngő nézőpontból szemlélve. Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix kettőse az egymásra nem nézés, az egymást nem látó együttmozgás, a szerelem nélküli szeretkezés szépségét, hghg és jhjhh kettőse a valódi érzéki szeretkezést mutatta meg. Az utóbbi kevésbé illet a lunatikus atmoszférába, de az előadás legszebb párosszáma volt, amikor a férfi a nő fejére húzta pólóját, de ez az elhasznált mozdulat jóval túlnőtt a megszokott bekebelezés játékon, és egészen a tényleges szerelemig tudott nőni, ami elsősorban a látszó, vagyis Bora Gábor érdeme ebben az esetben. Színpadi súlyban ezen a napon a legszerényebb Mikó Dávid volt, aki összekötött hajjal a fiatal kortárs táncos imágó mögé rejtette titkait.
A Carneválhoz, Duda Éva ezelőtti koreográfiájához képest minden tekintetben előrelépés ez a munka. Legnagyobb haszna és üdvözlendő hozadéka a Hámor Józseffel való szorosabb alkotói kapcsolat, és ennek a kapcsolatnak az integrálása a darabba. Annak ellenére gondolom így, hogy ez minőségében és mélységében különleges, hogy ők viszonylag sokat dolgoztak együtt a Mu Terminálban és a KET-ben is. A magyar kortárs táncos közélet annak ellenére nem jellemzi ez a fajta valódi változásokkal járó keveredés, kooperálás, közösen gondolkodás, hogy a támogatások (ebben az esetben nagyon bölcsen) sokszor ebbe az irányba kényszerítenek, ahogy a kevés pénz is beugrókat, hirtelen jött helyzetmegoldásokat igényel. Ennek ellenére, nem táncolt még Fehér Ferenc szinte senkivel, se Gergye Horváth Csabával, és még sorolhatnám. Nem is igen kéne ebben az esetben dramaturg, meg szövegkönyv, meg szekvenciakonferencia, és próba sem sok. Csak magukból az alkotói személyiségek saját erőtereiből izgalmas előadások születhetnének.
Az alvajárás sajátos állapot. Az ember képtelen elképzelni, hogy milyen lesz majd, ha már nem lesz tudata, ami azért furcsa, mert életünk majd harmadát ilyen állapotban töltjük, amikor álomtalanul alszunk. Az alvajárás ebben az összefüggésben a valóságba rándulás, miközben érzékisége teljes egészében egy álomban gyökerezik, az álmodó egy álomjelenetnek a résztvevője. A csodálatos, és leginkább árulkodó momentum, hogy az álom olyan mértékben marad kapcsolatban a valósággal, hogy baleset nagyon ritkán fordul elő alvajárás közben esetben. Ez elképesztő, és tökéletes igazolása Jung állításának, miszerint álmaink gyakorlati kapcsolatban állnak a természettudományosan megalapozottnak gondolt valósággal. Persze már alapvetésünk abból a tévedésből indul ki, hogy tudatunk halála a teljes megsemmisülés, ami megint csak természettudományunk kétes eredménye. Duda Éva darabja kiválóan alkalmas arra, hogy mindezt végiggondoljuk, miközben érzéki szinten meg is tudjuk élni ezt a tudatállapotot. Nem zavarja meg a gondolkodást, de ad lendületet hozzá, márpedig ennél többet olyan dologtól, aminek nem vagyunk tettleges, mozgásos résztvevői, többet nem várhat senki.
A Lunatika elgondolkodtat, érzéki módon elcsábít, energiákat (kékes, hideg energiákat) ad. Jó, szép, igaz, vagyis kalokagath darab.
