A Mai Lap mai számának címoldala, ami Pongó árulásáról árulkodott, megragadta a tekintetemet (a lapszerkesztő szakmai hozzáértésének legyen mondva), a 3. és 10.oldalán megjelent írások olvastán pedig egyenesen meglepődtem (Na, persze, csak úgy játszásiból!): Zsanett ír Pongó árulásáról, Sváby Andrást a becsületről idézi –fecske-, Szilágyi a tisztességről beszél egy olyan jelenség kapcsán, mint a nézettségért folyó harc, Riskó Géza a lap főszerkesztője a protestáns puritanizmust túlszárnyaló lendülettel etikai maximák mentén ítéli el a leszbikus vonalat „propagáló” Való Világot. Ez egyszerre azért kicsit sok volt nekem, aki pedig messze nem vagyok „gyenge idegzetű” alak.

Nem védeni akarom én a Való Világot, sőt, zömében egyet is értek azokkal, amiket a szerzők mondanak: Pongót utólag álszentté tette előttem ez a lépése, az RTL Klubnak ezt a húzását tisztességtelennek (és ennek megfelelően zseniálisnak) érzem, a homoerotika egy egészen más léptékű kérdés, nem is szeretném ebbe a diskurzusba belevonni. Vannak olyan perspektívák, ahonnan ezek a vélemények legitim módon hangozhatnak el. Az enyém, azt gondolom, olyan, mivel engem legfeljebb a forintmilliók miatti plebejus sértettség torzít. De egy olyan újság, amelyik maga is aktív résztvevője ennek a nézőfogócskának (mint a Big Brother hivatalos napilapja), nagyon kérdéses, mennyiben keltheti azt a látszatot, hogy normatív kijelentései mögött csupán egy rendíthatetlen etikai mérce áll, amely alapján „objektív” ítéleteket hozhat. Magyarán: hogy a retekbe mer kimondani egy a nézettségi harcban érdekelt újság a nézettségi harcban résztvevőkkel kapcsolatban olyan szavakat, mint „becsület”, „tisztesség”. Nem arról beszélek, hogy a kereskedelmi médiumok tisztességtelenek lennének (persze azok), csupán arra gondolok, hogy a közöttük folyó versenynek semmi köze nincsen a moralitás nyelvjátékához, és amikor kommunikációjában ezen a nyelven kezdenek el beszélni, félrebeszélnek. Ez a belső, üzleti logika lóg ki Szilágyi elszólásában is, aki miután az RTL Klub tisztességtelenségét az amorális pénzhajhászásukban mutatja ki megtestesülni, azt írja, hogy „Ebben az őrült nézettségi versenyben észre sem veszik, miközben ömlik a pénz, hogy elvesztik a legfontosabbat, a nézőt.”. Nem a nézőt vesztik el ezek a produkciók, hiszen az, hogy ömlik a pénz, ugyanazt jelenti, mint hogy nézőket nyernek meg a műsornak. Egészen más dolgot vesztünk itt el, amiről, úgy látszik, Szilágyinak fogalma sincsen. Pontosabban szólva, nyilván van, hiszen egész írása egy morális parabola, csak a végére visszaesik a kereskedelmi média logikájába, ahogy az egyszeri  sachen, amikor a házasság szépségeit ecseteli egy kiszemelt férfinak, de lassan, önkéntelenül átcsúszik a saját házasságának valóságosságából táplkozó panaszáradatba.

„Értem én a viccet, csak …” Olyan furcsa érzésem van most utólag, mint amikor


(A dolog furcsasága, hogy az írás vége elveszett, ami egy digitális cucc esetén elég bizarr :-))