Aggkor

Már halkul a testünk, az elvetemült,
s szárnyaszegetten kókad a lélek
cserbehagyottan, kincstelenül.

Mint annak időn bús hajnalaink,
most színtelen esténk újrarabol
kényszeredetten, kéjtelenül.

Hajnal és este, lám rokonok,
bújj ide hát, s elszenderedünk
hajnalok nélkül, végtelenül.


(21 évesen írtam. Ez azért nagyon gáz.:-))