Kérlek, uram …

Kérlek, uram, engedj el !
Jó asszonyt s fiakat adtál,
átkoztalak s nem tagadtál engemet.
Mégis kérlek, engedj el !
Hagytál szólni, énekelni,
kérdezni, s rá megfelelni.
Napot kaptam, holdtöltéket,
szelíd otthonmelegséget,
eget, földet, rútat, szépet,
jót, rosszat – zárt merészséget.
Uram, kérlek engedj el !
Önrügyedből kipattanok,
méhed mélyén nem nyughatok,
hogy magam nézzek a világra,
s ne rajtad át, valahára
Kérlek, uram …

S csend hallatszik iszonytató,
mindeneket borzongató:
Menjél, édes gyermekem,
a semmi óvjon, Életem !