Gergye Krisztián a Temetéssel eljutott oda - az úgynevezett fizikai színházhoz -, ahová egy egészen más irányból Horváth Csaba is elért. De amíg ezt Horváth egy csapattal karöltve (Forte Társulat) tette meg, addig Gergye szinte teljesen egyedül. Pontosabban Ágens segítő bábáskodása mellett, de ami a legfontosabb, a kortárs magyar tánc szemszögéből nézve kívülről, a javai tánc felől. Nem gyermekkortól űzve azt, amit kortárs táncként sem sikerült még megnyugtatóan definiálni, nem hogy most még a fizikai színház fogalmi szűkítést is nyakába varrjuk. Gergye mostani bemutatója, a Quartet ellenben éles irányváltás mindazzal, amit és ahogyan létrehozott.  

A jávai tánc démontánc. Az európai, keresztény eredetének köszönhetően ördögtánc, ami sokszínűsége mellett is csupán egyetlen forma. A jávai tánc ezeralakú, ami modern korunk sokszorosan tördelt személyiségei mellett sokkal adekvátabb a ma emberét megmutatni. Amióta Isten halott, az ördög is szétesett, ami kiindulásnak mindenképpen izgalmas.
Maga az előadás a szarvvá egymásba alakuló látványokról, a szimmetriáról, a kapcsolatok alakulásáról és az agresszióról mutat képeket, amit a lovakról szóló önismétlések unalmával, érdektelenséggel, mozgásos összecsiszolatlanságokkal, bántó, de nem termékenyen bántó zenei improvizációval fűszerez. Gergye Krisztián koreográfusként legfeljebb három embert (de inkább kettőt) lát át egyelőre. Itt most ennél sokkal többen voltak. Az eredmény: nem kevés munkával összehozott szinte teljesen haszontalan másfél óra.
Az előadás utáni beszélgetésen kiderült, hogy a Rorschach-tesztet láthattuk, hogy Heiner Miller drámaszövege nyomán, sőt, azt az eredeti tervben szövegként meg is szólaltatva adták volna elő. Ebből Heiner Múller szövege De Sade-ot jelenti.
Önmagában a Rorschach-teszt olyan mértékben nevetséges kiindulópont egy komoly önmagunkba nézéshez, mint a tükör előtt állás. Gergye Krisztián pontosan ismeri a női lelket (T.E.S.T.), és nagyon kevéssé a férfit (T.E.S.T. II.), ahogy önmagával is nagyrészt, néhol ijesztően nagyrészt tisztában van. Nem jó látni, hogy az erősen korlátolt, tudományosnak magát mutatni hiába igyekvő pszichológia egy sokkal mélyebb és őszintébb maga megmutatás elé tolakszik a rivaldába, a színpadra. A pszichológia utoljára a pszichoanalízis nagy divathullámakor (XX. század közepe) vált kulturális értelemben érdekessé. Bergman filmjei ezért élvezhetetlenek manapság, amikor a takarítónő éppen annyira fogja helyzetét a múlt terheire, mint a pszichológusok. Reklámok, marketing stratégiák épülnek rá, eszköz lett, a művészetnek nincsen dolga vele többé. A klinikai pszichológia mindig izgalmas alap a sok felfoghatatlan, veszélyes csodabogarával filmek ihletője, miközben az őrület nyilvánvalóan metafizikai módon sajátunk, szemben azzal, hogy mindent múltbeli történések eredőjeként, pszichoanalitikusan értelmezünk. A pszichoanalízis gyermekként fixál. Már nem szopod az ujjad, tehát felnőttél, mondja. A klinikai pszichológia is leszerepelt, mivel katalogizáló jellege miatt olyan dolgok kerülnek egybe, amelyeket egyenként kéne kezelni, ehelyett rásütnek valami vastagot, és beállítják a sarokba. Kulturális értelemben a thrillerek, horror filmek nullázták le a klinikai pszichológiát, míg ezek végén – az amerikai filmmel egyetemben - Tarantino. A szociálpszichológia nem más, mint az emberek manipulálásának tananyaga. Politikai erők, marketing cégek adták a sok pénzt a kutatásokra, melynek végén az jött ki, hogy azt veszik meg az emberek, ami olcsó, és arra szavaznak, aki a legszimpatikusabb. A szociálpszichológia teljes egészében nevetséges, és a manipulálásunkra használják, használjuk. A pszichológia nem jó társ, nem való olyan helyre, ahol rendes emberek ülnek össze, hogy megnézzék, mit hozott létre Gergye Krisztián. A pszichológia nem szalonképes.
Heiner Miller drámaszövege nem azért nem hangzott el, mert mozgással váltották ki, hanem azért mert nem volt idő megcsinálni. És ezt Gergye Krisztián kommunikálta is a beszélgetésem, de az egyébként következetesen szigorú Králl Csaba elsiklott felette. Ahogy De Sade helyett is inkább valami Queen paródiát láttunk, kimódolt, feminin korbácscsapásokkal. Szadizmus és beavatás helyett indonéz árnyjátékot, ami izgalmas és szép, és még el is gondolkodtatott, ahogy az árnyak és a valóságos szereplők egy történetet, egy jelenetet mutatnak be együtt. Az egész inkább volt polgárpukkasztó, mint bármennyire is erotikus, vagy szadisztikus.
Nagy truváj, hogy a zenészek szinte végig improvizáltak, és egy-egy zenész egy-egy táncossal alkotott párt eközben, de ebből semmi nem jött le, így nem is érdekelhet senkit. Sem ihletett, sem kellemes, sem igazán kellemetlen nem volt ez a zene. Szólt végig.

A pszichológia mint tudomány találgat, lényege a szkepszis. Elméleteket állít fel, melyek csakis addig érvényesek, ameddig a tapasztalat meg nem cáfolja. Az individuumról beszél, az átlagemberről. Tudományos tételeink - amelyeket az iskolában tanítanak nekünk – nagyjából 99%-a már megdőlt. A teljes newtoni fizika, ezzel együtt minden mechanika, Einstein, az elektronika, a tölteléktudományok, egyedül az a bizonyosságunk maradt, hogy csak valószínűségek vannak a világban. A tudomány találgatás, hit. Gergye Krisztián tud, ennek megmutatására a tudomány, és legfőképpen a pszichológia teljesen alkalmatlan. Annak, amit Gergye mond, egy tizedét sem érti a pszichológia. És mit ért azalatt, hogy lélek – kérdezi ostobán, hogy teljen az idő.
Gergye Krisztiánt sok táncos, koreográfus nem szereti. Nem képzett táncos, nem is igen ismerik el nyugaton. Értem ezt, és szomorúnak találom. Gergyétől minden magyar koreográfus rengeteget tanulhatna. A női lelket soha senki nem mutatta meg még a maga meztelenségében ennyire értőn, mint ő (T.E.S.T.), ahogy az őrület felé hajló alkotóerőt (Egonegonegon)  sem. Gergye Krisztián egyféle táncot tud előadni, azonban az a tánc legalább olyan értékes, mint a mi pszichologizálásból alig kimászó, európai kortárs magyar táncaink. Gergye Krisztián nem annyira táncos, mint színész és rendező. Úgy nyúl keleti eszközével, művészetével az európai lélek felé, ahogy ezt kevesen tudják megtenni.
Nincs szükséged a pszichológiára, Krisztián, egyáltalán nincsen. Elgyengít, elrothaszt.