Korábbi írásaimból úgy tűnhet, hogy nem viselem szívemen az árvízkároslultak sorsát, érzéketlen vagyok a problémájukra. Amikor azt mondom, hogy Schmidt Pál és a Duna TV adományozása mindkettő PR (is), és azt mondom, hogy ebből Schmidté kifejezetten hiteltelen, míg a Duna TV-jé korrekt, akkor nem az árvízkárosultakról beszélek. Ezt egyébként joggal lehet hibámul róni, mert valóban nehezen tudom elképzelni az árterületen való élet hátterét, sőt, amikor talán két éve a Rómapi parti eláradásnál szinte jól esett, hogy az árterületi ingatlanokat, telkeket vioszonylag olcsón megvásárolt, és azokban pöffeszkedő újgazdagok ingatlanjai félig víz alá kerültek. Ők voltak, azok, akik ezután felháborodtak, hogy a földhivatal beleakarja írni a telekkönyvekbe, hogy árterületi telek. Mondták, akkor esni fog a telkek ára. Persze, válaszolta a Hivatal, viszont ezek eddig is árterületi telkek voltak, most csak be is írják. Ennyire vagyok érzéketlen.
Bizonyosan nem tudom beleképzelni magamat a károsodott emberek helyzetébe, ezért fordítsuk át magamra. Ha nem is napról napra élek, de a bevételeim éppen a kiadásaimat fedezik (gyerektartás nélkül), és van körülbelül 300 000 forint saram. Nagyjából napi 10 órát dolgozom, plusz 1,5 óra az utazás. Ha ez a helyzet nem változik, akkor lassan ki fogják kapcsolni a villanyt és a gázt a lakásomban (amiben nem lakom jelenl