2010. júl 12.

Még egyszer a fogkefékről

írta: Sólyom Bátor
Még egyszer a fogkefékről

 

Az emberi elmegyengeség és manipulálhatóság egyik legékesebb bizonyítéka, hogy az emberek képesek kiadni 800-1000 forintot is egy fogkeféért, amikor kapható 350 forintért is. Ugyanis teljesen mindegy, hogy milyen fogkefével mosunk fogat, hogyha az a fogkefeség fogalmának egyáltalán megfelel, vagyis például nem hullatja a szőrét, nem élnek benne férgek és nem prímszám, akkor pontosan annyira alkalmas fogmosásra, mint bármelyik sokkal drágább társa. Amelyik fogorvos mást állít, az vagy teljesen hülye a szakmájához, vagy hazudik. Ennek megfelelően nem csupán nevetségesek a reklámok a többszörösen hajlított, a kétszeresen begyesített, a hat ponton koherens és a diszlokációs elven működő fogkefékről, de alapvetően tisztességtelenek is, mivel haszonszerzés céljából egy egyébként nem létező szükségletet generálnak. Akár serceg, akár bürnyög, akár csak többszörösen meghajlított a fogkeféd, ha valaki tud tartani a szájában műanyag sörtéket szabályos rendben, úgy hogy azok tartósan együtt maradjanak, akkor éppen olyan jó fogkeféje van, mint neked. A világon a legjobb fogkeféje van mindkettőtöknek, csak a tied 1095 forint volt, az övé mondjuk 395 forint. 

Minap egy tudományos tévécsatornán láttam egy filmet a szájhigiéniáról. Ugyanezt mondták, majd egyetlen kis kitérőt tettek a fogkrémek felé, de azonnal el is hallgattak. A fogkrém lobbinak már nem mertek nekimenni. Az már majdnem gyógyszerügy, ott már meleg a pite. Pedig gyanítom, a fogkrémek esetén sem sokkal biztatóbb a helyzet elmebeli állapotunk tekintetében.

 

Szólj hozzá

média reklám kultúra társadalomkritika fogkefe reklámkritika tisztességtelenség