A tested nem "marad nyugalomban", mindenféle kémiai folyamatok játszódnak le benne, amelyek lényegében a bevitt táplálék oxidációján alapulnak, és végtermékük: egyszerű oxidok, egyszerű szerves molekulák, na meg némi hő. Ez utóbbi az, amitől a szervezetednek folyamatosan meg kell szabadulnia ahhoz, hogy fenntartsa az állandó, 36-37 fok közötti hőmérsékletét. Tehát attól, hogy odakint is pont ennyi van, a tested nincs termikus egyensúlyban, hanem ekkor kezd el igazán küzdeni, hogy a hőleadást fenn tudja tartani annak ellenére, hogy a sima konvekcióra már nem számíthat, marad a párologtatás (izzadás), meg persze a hőtermelő folyamatok, az egész anyagcsere lelassítása (bágyadtság, fáradtság). A rossz közérzet meg evolúciós előny, ezzel jelzi a szervezeted, hogy menj hűvösebb helyre (ha teheted).

@tyberius: A dolog biokémiáját értem én, de valahogy mégsem tűnik ésszerűnek, vagy talán éppen hogy csak ésszerűnek tűnik.

Számomra ez inkább annak a jele (és ennyiben engem az allergiára emlékeztet), hogy az ember nem tud megmaradni tartósan olyan környezetben, ami azonos fajlagú ővele (még ha most csupán hőtani szempontú is ez az azonosság).

A biokémiai magyarázat nyilvánvalóan megvan arra is, hogy ugyanez a nemszeretemség miért nem működik az anyaméhben, ahol nagyon is szeretjük az azonos "hőadatokat".

Azt gondolom, a hőtan és a biokémia ezzel kapcsolatos meglátásai csupán karcolgatnak valamit, csak futnak az események után (ahogy a tudomány maga is). Miért érezzük szinte mindig melegebbnek a női testet a sajátunkénál? Hogyan lehetséges, hogy egyetlen ujjnyi ponton egymáshoz érve képes egymást nagyon rövid idő alatt felmelegíteni két emberi test? Ezekre sokkal szebb a magyarázat, mint amiket a tudomány produkál, szerintem :-)