Találkozás egy világképpel
Tegnap beszélgettem valakivel, aki nagyon hosszasan, és elképesztő körülményességgel festett le egy világot, amely minden kifejtésbeli nehézkessége mellett végül egybeolvasható (koherens) világelméletté, világképpé állt össze bennem. Nagyon régen beszélgettem akárkivel is filozófiai igénnyel és szigorúsággal. Eszembe jutottak azok a hosszú évek, amikor csak magának a megszólalási pozíciónak a tisztába tétele, vagyis, hogy egyáltalán el kezdjünk tudni beszélgetni, már komoly diskurzusokat igényelt, majd ezek után sorra kellett venni azokat az előfeltevéseket, amely az általunk használt szavakban rejlett, eztán a legszigorúbb érvmenetekben, a felmerülő kifejezéseket szükség esetén újra és újra definiálva, kérdésessé téve eljuthattunk valahová, ahonnan még egyszer visszanézve, a végkövetkeztetés felől is megvizsgálva az egész beszélgetést talán egy újabb gondolatmenetbe kezdhettünk.
Az idősebb férfi lételméletének központja a játék volt. Az Egynek csak oldalzöngéje az, amit mi Teremtésnek hívunk, egy közösségi tudat altudatai vagyunk, és képesek más altudatokban jelen lenni (képzelet, empátia), miközben arra is van rálátásunk, hogy létezik ez az egyének feletti tudat (Isten, Ember). Sem kozmikus célunk, sem hivatásunk nincsen ebben a létezésben, a megváltás az, amikor valaki ezt a világot ekként látja meg. Bölcs ember az, aki ezt felismerve azt mondja, hogy ha már úgysincs se dolgom, se reményem bármire is azon kívül, hogy ebben a létezésben jelen legyek, akkor legalább élvezzem, hogy másokba tudok bújni. Vagyis: játsszunk bátran, mivel a dolognak úgysincs semmiféle tétje! Eszerint, voltaképpen egy olyan mozi az ember földi létezése, ahol a filmet senki nem nézi, csupán a filmbeli figurák, ráadásul ők sem valamiféle képzeletbeli székekben ülve, hanem a filmen belül, a vetítés részeként teszik ezt.
A szigorú kifejtés mellett azért szerettem meg ezt a beszélgetést, mert minden nihilizmusa és etikai értelem tekintetében gyanítható súlytalansága ellenére egy szépséges aktivitást tudott felmutatni ajánlatként. Voltaképpen ez a teljes szabadság világa, ahol a világ „titkának” megfejtése egyben az igenmondás pillanata is, vagyis sajátként történő felvállalása a teljes világtörténetnek, és elismerése annak, hogy voltaképpen bármit tehetek, célja, kozmikus értelemben nincsen. Ha akarok, gonosz leszek, ha akarok jóságos és segítőkész, mindez semmin nem változtat. Akkor már miért ne legyek önmagam, főként, hogy a Jót és a Rosszat is saját találmányomként ismerem fel, ahogy a bűnöket és a szentcselekedeteket is?
Könnyed, egyszerű, játékos világkép. Megszerettem.
Az idősebb férfi lételméletének központja a játék volt. Az Egynek csak oldalzöngéje az, amit mi Teremtésnek hívunk, egy közösségi tudat altudatai vagyunk, és képesek más altudatokban jelen lenni (képzelet, empátia), miközben arra is van rálátásunk, hogy létezik ez az egyének feletti tudat (Isten, Ember). Sem kozmikus célunk, sem hivatásunk nincsen ebben a létezésben, a megváltás az, amikor valaki ezt a világot ekként látja meg. Bölcs ember az, aki ezt felismerve azt mondja, hogy ha már úgysincs se dolgom, se reményem bármire is azon kívül, hogy ebben a létezésben jelen legyek, akkor legalább élvezzem, hogy másokba tudok bújni. Vagyis: játsszunk bátran, mivel a dolognak úgysincs semmiféle tétje! Eszerint, voltaképpen egy olyan mozi az ember földi létezése, ahol a filmet senki nem nézi, csupán a filmbeli figurák, ráadásul ők sem valamiféle képzeletbeli székekben ülve, hanem a filmen belül, a vetítés részeként teszik ezt. A szigorú kifejtés mellett azért szerettem meg ezt a beszélgetést, mert minden nihilizmusa és etikai értelem tekintetében gyanítható súlytalansága ellenére egy szépséges aktivitást tudott felmutatni ajánlatként. Voltaképpen ez a teljes szabadság világa, ahol a világ „titkának” megfejtése egyben az igenmondás pillanata is, vagyis sajátként történő felvállalása a teljes világtörténetnek, és elismerése annak, hogy voltaképpen bármit tehetek, célja, kozmikus értelemben nincsen. Ha akarok, gonosz leszek, ha akarok jóságos és segítőkész, mindez semmin nem változtat. Akkor már miért ne legyek önmagam, főként, hogy a Jót és a Rosszat is saját találmányomként ismerem fel, ahogy a bűnöket és a szentcselekedeteket is?
Könnyed, egyszerű, játékos világkép. Megszerettem.
