Az utcai árulásról és az előítéletekről
Két legutóbbi utcai vásárlásom között nagyjából 2-3 év telt el. Valamikor évekkel ezelőtt egy aluljárói roma árustól vettem fóliába csomagolt, gyönyörűséges kígyóuborkát. A figura az a tipikus , nagy hasú, sunyi nézésű városi cigányember volt, amilyennel a romák által sűrűbben lakott városrészekben úton útfélen találkozhatunk. Amikor felvágtam a kígyóuborkát, észre kellett vennem, hogy szinte az egész el van vizesedve belül, így ki kellett dobnom az egészet, és ekkor el is határoztam, hogy utcáról nem vásárolok többet.
Ezt a fogadalmamat egészen tegnapig tudtam tartani, amikor is az Alley bejáratától nem messze egy töpörödött, törékeny anyókát vettem észre, amint a kövön gunnyaszt szépségesen pirosló portékái mellett. Igazi, törzsökös magyar parasztasszony majd egész századnyi emlékkel, élettel, harccal és küzdéssel, mellette melegveres málna, eper nem kis kiszerelésekben, kisebb csomag 250, nagyobb csomag 500 forint. Ahogy elé értünk, olyan esendően és szinte könyörgően ajánlotta gyümölcseit, hogy nem lehetett elmennem mellette, vettem két kis doboz málnát és egy nagy doboz epret 1000 forintért. Otthon a málnákról kiderült, hogy csak a felső sor volt szép, az alatta lévő összes többi rész teljes egészében penészesre rohadt, és az epret megenni sem volt több időnk fél óránál, de így is 50-50 % volt a rothadt és az ehetők aránya.
Hallja, akinek van hallása, lássa, akinek van szeme, de főként értse, akinek van esze!
