Eltűnő társulat az Árpád-házról, Vidnyánszky Attila mesés férfiakról, Székely Kriszta a férfiakról, és Lőrinc Katalin, valamint Krámer György az öregedésről beszél.

Független, szatíra

Árpád-ház / HOPPart Társulat / 15 óra, Jurányi Ház, Budapest

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer hat frissen végzett fiatal, akik közül többen a Színműn végeztek zenés osztályban, és mivel már akkor is túltermelés volt színészekből, és a zenés szak, amióta Novák Eszter vette át, nem az operett és a musicalek eléneklésére okítják a diákokat, sőt, eleve nem az énekhang az elsődleges, a zenés darabokat játszó színházakba így esélyük sincs az ott végzetteknek bekerülni. Ezért is maradtak akkor együtt. Azóta azonban a kormányzat kultúrpolitikájának hiánya és a függetlenekkel szisztematikus ellehetetlenítése miatt a társulat megszűnt. Szép csendben. Mert ugye, hogy nem hallottál erről te sem?!

Egyszer volt, hol nem volt, mondjuk, Magyarországon kívül nem nagyon volt egy Árpád-ház. Spiró György darabjából a HOPPart zenés előadásában az is kiderül, miért nincsen már ez a ház, és mi van helyette. Különleges, és leggyakrabban különös előadásokat hozott létre ez a független csapat, az Árpád-ház is ilyen. Nézzük, amíg még játsszák!

Dráma

Mesés férfiak szárnyakkal / Nemzeti Színház / 19 óra

Kétezernél is több színházi előadást megnézve életemben az egyik legnagyobb színházi élménye (ami azt is jelentheti itt, hogy a legjobb) Vidnyánszky Attila rendezése. Vidnyánszky Attiláról és az általa vezetett Nemzeti Színházról lehet gondolni hideget-meleget, annyi biztos, hogy Vidnyánszky Attila olyan rendező, akiről száz év múlva is beszélni fognak a színházi alkotók, mert olyan előadásokat tud csinálni, amilyeneket itthon senki más. Ezt hosszú évekig ő maga nem támasztotta alá, de a legutóbbi Bánk bánja a Nemzetiben ismét rávilágított erre.

Ithaka / Katona József Színház, Budapest / 19 óra

Székely Kriszta a budapesti Katona egyik vérfrissítő rendezője, aki mindezidáig (a Platonovig) női témákat állított színpadra, és ebbe a sorba illeszkedik az Ithaka is, ami Odüsszeusz kalandozásainak görbe tükrét mutatja meg. Homérosz szövegét dolgozta meg a rendező és Szabó-Székely Ármin dramaturg, valamint Hód Adrienn koreográfus, a mindent elborító, csillogóan ízléstelen, tengerkék díszlet és jelmezek pedig eleve valamiféle revühelyzetbe hozzák a veretességében megvert szöveget (díszlet: Balázs Juli, jelmez: Pattantyus Dóra). Az előadás állítása nem bonyolult: a férfiak pojácák, de a nők is megérik a maguk pénzét. Talán még igaza is van.

Fotó: Horváth Judit

Tánc

Naplemente / Székesfehérvári Balett Színház / 19:30, Nemzeti Táncszínház, Budapest

Lőrinc Katalin és Krámer György vallomása az öregedésről és a szeretetről szép és magáért beszél: a kortárstáncban járatlanabbak számára is szívesen ajánlom.

The Black Piece / Trafó / 20 óra

Ez egy sötétben játszódó előadás. Főleg sötétben. Ráadásul 2 in 1 táncelőadás, amely egyben táncfilm is, a néző pedig egyfolytában meglepő, nem várt helyzetekbe kerül. Michael Pastoureau Black, The History of a Color című műve ihlette a koreográfust, Ann Van den Broeket. A történelem során az emberek a legkülönbözőbb jelentéseket tulajdonították a fekete színnek. Gyakran a gyásszal kapcsolják össze, de olyan militarista szervezetekre is emlékeztet, mint például a Fekete Párducok. De a fekete pozitív kifejezést is hordoz, utalhat a termékeny fekete talajra. A fekete divatszín, bőrkabátokat idéz, a Chanel kosztümöt vagy akár valamiféle rémregénybe illő ijesztő ruházatot.

Van den Broek hagyja, hogy a fekete legyen az a vörös fonal, ami az egyik pillanatban megragad és a következőben eltávolít. Az előadás világa, akár egy sötét kamra, várakozással teli, mintha ott lebegne valami leleplezésre váró titok. Néha a valóság furcsább, mint gondoljuk