Balogh Tiborral, a kisvárdai fesztivál mindenesével a fesztiválon túl arról is beszélgettünk, nem lenne-e jobb másokat is beengedni a fesztivál szervezésébe, mi értelme volt annak a gyerekes és méltatlan hozzáállásnak, ami miatt Karsai György kilépett az MSZT-ből, és hogyan is van Sardar Tagirovsky kisvárdára kényszerítésével.

Amikor négy évvel ezelőtt ott voltam Kisvárdán, inkább tűnt a fesztivál seregszemlének, ahol mindenki bemutatta, amit szeretett volna, és lehetőség volt rá. Emiatt a legjobbak is ott voltak, de vállalhatatlan előadásokat is láttunk. Idén mik voltak a válogatás szempontjai?

A fesztiválműsornak van struktúrája, a programválogatásnak elve, stratégiája és taktikája, továbbá adódnak körülmények, és adottak a feltételek.

Balogh Tibor a tavalyi szakmai beszélgetésen

A műsor alapja a versenyprogram, azt egészítik ki a versenyprogram-minőségszintű díszelőadások, újabban pedig a művészeti egyetemek hallgatóinak vizsgaelőadásai. A versenyelőadások szellemi holdudvarában két mesterkurzus zajlik; az egyik előadó-művészeti alapú (ez Sardar Tagirovsky Workshopja), a másik egy felkészítő kurzus pályakezdő publicisták számára, mindig az adott napon következő előadások értékeléséhez (ezt Kovács Dezső kritikus indította útjára, Szabó Réka teatrológus és Gyürky Katalin irodalomtörténész közreműködésével).

A fesztiválműsor kísérő programja a bagolyvári előadás-sorozat, amely nem súlyos gondolatokat kíván a nézőkkel megosztani, hanem a felüdülésüket szolgálja.

A versenyprogram válogatási elve az, hogy a Kárpát-medence határon túli területeiről jussanak el Kisvárdára a legkiemelkedőbb művészi értéket képviselő előadások. Stratégiám, hogy lépjek ki a saját ízlésem bűvköréből, s megfeleljek más ínyencek elvárásainak is. Az értékfelmutatás változatosságának biztosítása érdekében, nem kizárólag a folyó évad bemutatói közül válogatok, hanem visszanyúlok időben akár három évre is, hogy ne hagyjam elveszni az előzőekben kimaradtakat. Taktikám ugyanakkor, hogy a bojkottbarát színházvezetők részvételi ígéreteitől óvakodom. Nem taktikai, hanem természetes szakmai körülmény viszont, hogy a szakmai kiemelkedése útját nem mindegyik színház Kisvárdán át előre haladva képzeli. A feltételek zömmel objektívek: a színpadméret, a színpadtechnika és az akusztika erősen korlátozza szabadságában a válogatót.

Kisvárdáról lassan elfogytak a kritikusok, szerkesztők, és ez Tibor személyével is összefügg. Pestiesen szólva teljesen lenyúlta a fesztivált: a válogatást és a szervezést is. Akkor sokat beszélgettünk, és azt tapasztaltam, Tibor jól érti a színházat, ezért nem értem, miért nem hajlandó kinyitni a válogatást mások felé is. Talán több nézője lenne a fesztiválnak. Mit gondol?

A tisztábban látás kedvéért megfordítom a kérdést. Van-e szükség annyi kritikusra egy-egy Örkény vagy Katona József színházi bemutatón, ahányan ott meg szoktak jelenni? Miért én voltam az egyetlen tollforgató, aki megnézte az Udvari Kamaraszínház Tizennyolc című előadását, benne az elmúlt évad egyik legemlékezetesebb alakításával, a Szorcsik Krisztáéval? Nincs érdekeltségük a kritikusoknak abban, hogy a Kárpát-medence széltében-hosszában és szellemei-esztétikai mélységeiben, arányos figyelemmel tájékozódjanak. Én az elmúlt évben 41.179.000 kilométert utaztam előadásokért, véleményekre nyitottan. Határon túli, színháztudományi jártasságú fiatalokkal tartom a kapcsolatot, tőlük hallom, mit érdemes megnézni szerintük, azt pedig, hogy mit illik nem kihagyni, tudom magamtól is. A rajtunk kívüli Európában van hagyománya az egy személy felelősségén alapuló válogatásnak. A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének egyik leköszönt tagja eltervezett egy többlépcsős, sokszereplős válogatási rendszert, aztán maga lépett vissza a szorgalmazásától, amikor kiszámolta ennek a költségeit.

Azt meg lehet kérdezni tőlem, hogy mennyi ideig akarom még betölteni azt a pozíciót, amelybe mások szeretnének kerülni. Nekik azt válaszolhatom, hogy kevesebbre tervezek, mint rekorder elődeim, Darvay Nagy Adrienne vagy Szűcs Katalin Ágnes. A magam célkitűzéséhez igazodom: egy létében megkérdőjelezhetetlen és fenyegethetetlen, állandó megújulásra képes, örökifjú fesztivált akarok átadni az utódomnak. Olyasvalakinek, akitől majd ugyanezekkel a kondíciókkal örökölheti a fesztivált az ő utána következő.  

Ehhez most jött hozzá a POSZT-os történet, ami számomra felettébb gyerekes: kinek mi problémája lehetne abból, ha tolmácsként a zsűritagot segíti valaki, aki ráadásul benne van a POSZT Tanácsadó Testületében?

A POSzT tanácsadó testületében szavazással fogadtuk el, hogy a POSzT-on semmilyen szerepet nem vállalunk. Nem leszünk válogatók és zsűritagok. Hegedűs D. Géza a közfelkiáltásunk dacára sem vállalta, hogy Díszvendég legyen, ami pedig semmilyen befolyásoló hatalommal nem jár.

Egy SzTT tag jelenlétét a zsűri ülésein lehet úgy is kommunikálni, hogy az SzTT tolmács álruhába bujtatott személlyel ellenőrizte a zsűri működését; emlékezhet vissza úgy valamelyik zsűritag, hogy SzTT-s szuronyos állt mögöttük, amikor szavaztak. És van a tény. A zsűri döntése kollektív, a tolmács azonban egyenként hallgatja végig a véleményeket. Olyan tolmácsról volt szó, akinek a pozíciói magukban hordozzák az információkkal való visszaélés lehetőségét. A külföldi zsűritag megsegítésének ezt a módját az SzTT egész biztosan elvetette volna.    

Szintén rosszízű történet, hogy ezek után Sardar Tagirovsky visszamondta a kisvárdai workshopját, mire te a szerződéssel mégis odakényszerítetted.

A fesztivál-bojkottok ihletői nagyban emlékeztetnek a metrós robbantások megrendelőire. Sardar Workshopja elmaradásának áldozata az a 20 fiatal lett volna, akik rágyúrtak lélekben a kisvárdai hat napra: szabaddá tették magukat, s felhangolódtak az együttlétre ezzel a karizmatikus emberrel.

Sardar Tagirovsky (fotó: Barabás Zsolt)

Nem jött össze a hackereknek, hogy bánatot okozzanak Sardar rajongóinak. Az ő hangulata megváltozása mellett, leginkább azért, mert a bojkott-sugallók az akcióik végrehajtását rendre anyagi háttér nélkül képzelik el. Jelen esetben egy műsorfüzetben meghirdetett, hatnapos rendezvény költségeit kellett volna állniuk a visszalépő helyett, vagy gyűjtést szervezni számára, ha nem bujtogatásról, hanem személyes elhatározásról van szó.   

Miután az MSZT kilép a POSZT-ból, végül is minden fesztivált letarolt magának a MAGYAR Teátrumi Társaság. Merre tart ez az egész bekebelezés?

A POSZT tulajdonosi szerkezetének átalakulása véleményem szerint nem fejeződött be. A magánsejtelmem az, hogy a Magyar Teátrumi Társaság is fel fogja ajánlani a maga tulajdonrészét a többségi tulajdonos pécsi önkormányzatnak, amiből az következhet, hogy a város addig rendezhet magának POSzT néven fesztivált, ameddig helyben erre igény van.

Az e-mail interjút Török Ákos készítette. 

Kapcsolódó cikkek

Sardar Tagirovsky rendezése nyerte el a Mátyás Irén díjat
Balogh Tibor szerint Karsai György megkerülte a szolgálati utat