2019. sze 07.

Molnár Ferenc örökösei letiltották Mohácsiék Deliláját Nyíregyházán

írta: Sólyom Bátor
Molnár Ferenc örökösei letiltották Mohácsiék Deliláját Nyíregyházán

Az örökösökkel folytatott tárgyalások zsákutcába futottak – írta a Móricz Zsigmond Színház közleményében.

Az elkészült előadást egyszer így is eljátszották üres nézőtér előtt.

mohacsi_ok.jpg              Mohácsi János és Mohácsi István

A színház közleménye

A Móricz Zsigmond Színház társulata tudatja közönségével és a közvéleménnyel, hogy a Delila-bemutatónk kapcsán a Molnár-örökösökkel folytatott vita zsákutcába futott. A Mohácsi testvérek által számunkra készített előadást nem tudjuk bemutatni, az örökösök kifejezett tilalma okán.

Kisemmizve, letaglózva állunk.

Meggyőződésünk, hogy minőségi, mély emberismerettel és bölcsességgel, a Mohácsi testvérek szellemével és új inspirációival átjárt előadást készítettünk. Változatunk nemhogy tiszteletlen, hanem ellenkezőleg: főhajtással felérő mai válasz Molnár Ferenc művére és géniuszára.

Álláspontunk változatlanul ez. Azonban a jog nem hagy eszközöket a kezünkben. Kompromisszumkereső fáradozásaink nem vezettek eredményre, a magyarországi színházi gyakorlatban példátlanul merev elutasítással találkoztunk.

A Mohácsi testvérek adaptáló művészetét, a drámairodalom remekműveit saját teremtő fantáziájukkal új fénytörésbe helyező munkásságát a kortárs magyar színházművészet egyik legnagyobb értékének tartjuk – döntésünket, hogy a Delilát az ő változatukban állítsuk a magyar közönség elé, egyetlen percre sem bántuk meg. Ha maradt volna a kezünkben döntés, ugyanezt a döntést hoznánk.

Köszönjük nekik, hogy az elmúlt hetekben velünk együtt keresték a megoldást.

Amikor ezeket a sorokat írjuk, a társulat már értesült arról, hogy ez a bemutató nem kerülhet a bérletes közönség elé – hogy a holnapi bemutatót sem tarthatjuk már meg. Ennek ellenére, a színház szeretetével mélyen átitatva (csodálatos energiákkal, ragyogó teljesítményekkel) még egyszer utoljára eljátszották az előadást – üres nézőtér előtt.

Kedves közönségünk – bárcsak itt lehettek volna ma velünk, hogy ezt lássák.

Egy sebet kapott hajó tisztjeiként ezt üzenjük: megtiszteltetés önökkel szolgálni. 

A Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetése:
Kirják Róbert igazgató
Horváth Illés művészeti vezető
Göttinger Pál rendező
Sediánszky Nóra dramaturg

Szólj hozzá

színház hír Móricz Zsigmond Színház