Hernádi Judit és Kiss Mari személyében Alföldi Róbert két remek színésznőt talált a krimiszerű romlástörténethez.

Henry Farrel regénye - hasonlóan Robert Aldrich komoly sikerrel bemutatott, 1962-es filmjéhez – velejéig amerikai. A kislányként sztárrá vált Baby Jane mára az időközben tolószékbe került nővérének házában él, aki felnőttként vált, és sok éven keresztül meg is maradt híres színésznőnek. Jane egy jólelkű bejárónő segítsége mellett ápolja és látja el nővérét, ám sértettsége és féltékenysége lassan elkezdi felemészteni őt magát és környezetét is. Nem csupán a történet krimiszerű fordulatai és feszültsége teszi mindezt amerikaivá, de maga a komoly egzisztenciát hozó sztárságról szóló történet is csupán Amerikában életszerű, ahol egy egykori színész vagy éppen televíziós celebritás lám, akár elnök is lehet. Ezek mellett a sztori pszichologizáló, a jelenkori problémákat gyermekkori vagy akár embriókori történésekkel magyarázó jellege is leginkább az amerikai irodalom, film és színház jellegzetes közhelye. Önmagát komolyan vevő hazai színházi alkotók számára mindez feladja a leckét, miként lehet minket érdekeltté tenni e történet megnézésében: hogyan lehet elérni, hogy érezhessük, közünk van mindehhez.

Kovács Máté, Kiss Mari, Hartai Petra és Hernádi Judit (fotók: Toldy Gábor)

Galambos Péter közel másfél évvel ezelőtti szabadkai rendezése a televíziós tehetségkutatók világát beidézve próbálja közelíteni hozzánk a szüzsét, ami ezzel együtt sem sikerül, költői vizualitással, élőzenével és kisrealista kegyetlenséggel mégis maradandót alkot. Alföldi Róbert ennél is jobban elemeli a darabot, ám ezt sokkal egyszerűbb eszközökkel teszi: fényekkel, színekkel, díszlettel - és még meg is bolondítja Hernádi Judittal. Kérdés, mind ezek után többet kapunk-e egy jóféle pszichothrillernél.

A színpad közepén egy függönnyel eltakart építményből lelakottságtól szagló, igénytelen ruhákban lép ki Hernádi Judit (jelmeztervező: Kiss Julcsi), antennaszerűen kettéálló gyerekcopfokkal a fején, kedves mosollyal az arcán. Miután köszönt minket, egy végtelenül bárgyú dalt énekel el arról, mennyire szereti az édesapját. Szinte minden benne van ebben a felütésben: jelen és múlt egybecsúszása, egy gyermekkorban ragadt, idősödő nő, szerethetőség és szánalmasság. Kis idő múlva a függöny félrehúzódik, és a szűkös, babarózsaszín szobájában tolószékben üldögélő Kiss Marival lesz teljes a képlet.

Hernádi Judit és Kiss Mari

Minden Mi történt Baby Jane-nel előadás sikerének alapfeltétele, hogy legyen minimum egy kiváló színésznő. Ebben az esetben kettő is van. Hernádi Judit Jane-je úgy pszichopata, hogy sosem nyomasztó, sőt néha akár bájos is, miközben pontos látlelet egy hétköznapi módon önző és kegyetlen kisgyerekről. Ami nem hétköznapi, hogy már messze nem négyéves. Mindeközben íve is van a játékának: lassan, de kérlelhetetlenül válik sértett gyerekből valami egészen másfajta lénnyé. A színésznő rövid idő alatt harmadszor mutatja meg, hogy hernádiaskodástól mentesen vagy a hernádiaskodást jó érzékkel használva és kordában tartva is erőteljes, drámai színpadi figurát tud alkotni. Alakításában a figura természetes bizarrsága a fő motívum, az igazi drámát Kiss Mari adja hozzá az előadáshoz, akit eleve drámai színészként ismerjük, miközben mindent tud, amit egy színésznek tudnia kell, és ezt most is bebizonyítja: minden szenvelgéstől és modorosságtól mentesen formálja meg a testvérét féltő, fájdalmas nővér alakját. Ehhez gyakran meg sem kell szólalnia, elég őt látni a börtönszerű térben (díszlettervező: Kálmán Eszter), amiről néha felmegy a függöny, majd ismét rázárul.

Az eredetileg sokszereplős film figurái közül vannak, akik csak telefonvégen jelennek meg, a többieket öten játsszák. Hartai Petra pontos és figyelemreméltó módon kelti életre a jószándékú, fiatal bejárónőt, ahogy, noha valamivel kevésbé meggyőzően, de ugyanezt teszi Kovács Máté apaként, és egy fokkal sikerültebben Edwinként, az anyja szoknyája alól kibújni képtelen zongoristaként. Bercsényi Pétert előszeretettel találják meg a női szerepek, amiket minden esetben a groteszk és a természetesség közötti vékony határvonalon old meg. Most is ezt teszi Edwin anyjaként. A második felvonás azzal indul, hogy ő már a szünetben elkezd horgolni. Mellettem valaki megkérdezte, vajon tényleg horgol, vagy csak imitálja, azonban hamar kiderül, nem csak utánozza a dolgot. Emellett a többi szerepében - szomszédnőként, producerként, rendezőként és nyomozóként - is maradéktalant alkot.

Bercsényi Péter 

Noha az előadás nem éri el, hogy a történet rólunk szóljon, ráismerhetünk benne környezetünk egy-egy alakjára, akik hasonló módon ragadnak meg régmúlt időkben, noha még az elején állnak egy ilyen romlásnak. Alföldi rendezése kevésbé rétegzett és kreatív, mint Galambos Péter szabadkai munkája, de az vélhetően nagyjából háromszor annyiba is került. Ezzel együtt a szó jó értelmében szórakoztató, jó érzékkel játszik a dráma és a feloldás libikókájával, közben pedig valódi thrillerként is működik. Jól illik a Hatszín Teátrum repertoárjába, ahol vélhetően nem fogunk látni Csehovot, ahogy bohózatszerű vigadalmakat sem, ám a kettő között folyamatosan épül egy színes színházi kínálat felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Mi közünk van Baby Jane-hez?
A nap fotója – Alföldi Róbert a Hatszín Teátrumban rendezett