Minden regényünk, versünk alapköve egy személyiség, az első a világ történetében. Az első ember, egy zsidó, aki egyértelműen a rabbinikus hagyomány felől érkezik (amit a zsidó vallás kritikájának értelmeztek át krónikásai, az a papsággal szembeni rabbinikus lendület volt), és bizonyosan volt szikáriosza, az a görbe tőr, amivel a latrok, a fegyveres zsidó hazafiak metszettek előszeretettel római torkokat. Jézus bizonyosan ölt, és ha vezető tudott lenni, akkor sokat ölt. Nem is tud szeretni az, aki ölni nem képes. Csendes volt, de egy pillanat alatt robbant, ha kellett. Nem volt szép, csak amennyire egy harmincéves zsidó lehet. Vékony volt és mindig a távolba révedt a tekintete, majd a következő percben a nagy távolságot nézte beléd. Persze, hogy vele mentél. 

A jó életben leélt élet utáni halál maga a teljesség. Amikor a Jézus általi feltámasztásokról olvasok, nem is értem. Miféle koholmányok ezek? Kinek van szüksége halottakra? És legfőképpen, ki lehet képes arra, hogy egy boldog lelket rávegyen a földi élet poklára?

A korban csak az esszénusok nem harcoltak Róma ellen, mivel ők folyamatosan a harcra gyakorlatoztak. Szegény rómaiak nem értették, mire hőzöng ez a tömeg, amikor szabadon gyakorolhatják a vallásukat, csak egy-két Zeusz szobrot pakoljanak a szentek szentjébe és kakukk. Ahogy a zsidók sem értették, hogyan vetemedhet egy pöttömnyi földi birodalom arra, hogy ujjat húzzon mindenek istenével. Ebből a félreértésből van annyi zsidó szerte a világon. Európa e nélkül az incidens nélkül már régen kínai terület lenne, Európát a zsidó képességek hozták létre. (Ld. Jud Süss)

Jézus nem volt néger, se kínai, se fehér ember. Jézus zsidó volt. Voltaképpen ennyi a felelet a gázkamrákra, népirtásokra, pogromokra. Csúnyán melléfogtatok, haver. Össze-vissza vertétek, megkínoztátok, majd jól elgázosítottátok az embereteket. Azt eztán mi lesz? Isten halott, és akkor mi van, de az ember is az. Emberfia azt jelenti, hogy egy ember fia. És tényleg azt jelenti, ez a vicc. Isten rejtőzködik: hát, hogy a faszba ne tenné. Még a szart is kivernétek belőle. Dosztojevszkij idealista kiskamasz volt, amikor azt hitte, hogy Jézust csak egyszerűen máglyára küldöd majd. Mennyi bájos, oroszos romantika. Máglya, tűz, fel az égbe. Nem. Egy öltöző, egy fürdő, ahol végre letisztogathatja magát, mire a zuhanyrózsából (ami made in german) valami furcsa szagú cucc jön. Innen kezdve olyan, mint az akasztás. Jézus nem meghalt, hanem megdöglött, kimúlt, beszart a tüdejébe rothadó levegőtől. A végén már a véres nyálából próbált oxigént nyelni. Talán, de remélem, nem, mások tüdejét harapta ki a végén. Lamma, lamma, sabaktani?! Itt rohad rajtam a szaga, érzem.

Egyetlen lehetőségünk van: amikor biztosan nincsenek papok, a templomba mész, letérdelsz mindaz előtt, amit nevében összehazudtak, és egy percig visszatartod a lélegzetedet, majd nem kérsz bocsánatot. Soha többé nem mész templomba, és minden zsinagógánál fejet hajtasz. Ja, és a Sirályban iszol egy tejeskávét.
ne félj, nem ölted meg! Ahhoz kicsiny vagy és jelentéktelen.