Ezekkel az előadásokkal indítják az évadot a nemzeti színházak
Vannak köztük kifejezetten izgalmas, bevállalós darabok, és akadnak óvatosabb duhajok is.
Nemzeti Színház
Néhány év múlva talán lesz valaki, aki minden elfogultság nélkül megírja a Nemzeti Színház legújabb kori történetét Alföldi Róberttel és Vidnyánszky Attilával. Addig elég annyi, hogy Vidnyánszky Attilát a jelenlegi kormány ültette erre a posztra, és tol az intézménybe évről évre olyan összegeket, amilyet Alföldi alatt soha nem kapott. Emellett Vidnyánszky minden, színházzal kapcsolatos vezetőpozíciót birtokol a Magyar Teátrumi Társaság elnöki posztjától a kaposvári színészképzés vezetéséig. Ha kellett, ehhez akár törvényeket, alkotmányt módosítottak, de ha így sem ment volna, talán még a Hiszekegy-et is átírják hozzá.
Vidnyánszky Attila a Rocco és fivérei olvasópróbáján (fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Ezzel együtt Vidnyánszky Attila az egyik legjobb színházi rendezőnk és színházcsinálónk. Vezetése alatt a Nemzeti Színházban (nagy nehézségek árán) felépült egy művészszínházi repertoár, amely elsősorban az ő rendezéseiből áll. Ezek a rendezések éveken át meg sem közelítették korábbi munkáit, egészen a Bánk bánig, amely nem véletlenül került be az első három legjobb előadás közé a kritikusok véleménye alapján. Sok mindenről lehetne és kellene vitatkozni a Nemzeti Színház kapcsán, ilyen viták azonban nincsenek, legfeljebb dölyfös megnyilvánulások pro és kontra.
Rocco és fivérei / rendező: Vidnyánszky Attila / szeptember 19.
Már önmagában az is érdekes, hogy miután színpadra állította a „nemzeti négyest” (János vitéz, Az ember tragédiája, Csongor és Tünde, Bánk bán), Vidnyánszky Attila egy 59 éves francia-olasz film színpadi adaptációjához nyúl. Aki látta magát a filmet, tudja, hogy itt nem arról a trendről van szó, hogy alkotókedv és erő híján, nagy sikerrel futó amerika vagy amerikai jellegű filmslágerrel teljesítsük az elvárt bemutató- és nézőszámot. A drámai történet a szülőföldről a nagyvárosba kerülő testvérekről, szeretetről, féltékenységről, megbocsájtásról és talán megváltásról, kristálytiszta és pontos. Ha ezt az időtől és tértől független történetet sikerül pátosz és érzelgősség nélkül színpadra vinni, egy kifejezetten jó előadás kerekedhet belőle, amelynek a nézőterén szem és lélek nem marad szárazon.
Miskolci Nemzeti Színház
Ahogy ezt a színházigazgatói pályázatok kiírása kapcsán kifejtettük, a miskolci teátrum nem csupán a nemzeti besorolású színházaink, de az összes hazai teátrum közül is kiemelkedik: valódi népszínház. Olyan repertoárral, ami úgy vonz sokakat, hogy nem megy el a habkönnyű, biztosan befutó, zenés, vidám, vidám-zenés, megzenésített vidám és megvidámított zenés darabok könnyűvágtája felé. Nem csupán az érzékeket és érzelmeket célozza, a teljes intellektus számára kínál táplálékot.
Luxemburg grófja / rendező: Rusznyák Gábor / szeptember 20.
Sokan (közöttük a Budapesti Operettszínház igazgatója is!!!) úgy tudja, hogy az operett igazi hungaricum. Ez messze nem igaz, ezzel együtt valóban kiváló darabok születtek magyar szerzőktől Bécsben, és talán Magyarországon maradt leginkább eleven ez a majd 150 éves, több mint 100 esztendeje új darabokat már nem szülő műfaj. Nem könnyű életet lehelni ezekbe a darabokba, bármennyire is fülbemászók a dallamok és megejtők a történetek szerelemről, szerelemről és szerelemről. Kevesen tudják ennek a módját, egyikük azonban éppen az előadás rendezője: Rusznyák Gábor.
Eperjesi Erika és Harsányi Attila az előadás imázsfotóján (fotó: Éder Vera)
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
Az évad kínálatát nézve, a debreceni teátrum ajánlja az egyik legszínesebb repertoárt: próza, zenés előadás, kortárs darab, vígjáték, dráma egyaránt szerepel benne. Ráadásul jelenleg a vidéki kőszínházaink közül Debrecenben folyik a legmagasabb színvonalú színházi nevelési munka.
A Pál utcai fiúk / rendező: Keszég László / szeptember 27.
Dés László és Geszti Péter darabja, amelyet a Vígszínházban mutattak be, és fut azóta is töretlen sikerrel, szinte bizonyosan közönségsiker lesz a Csokonai Színházban is. Erre a két szerző, és Molnár Ferenc remeke mellett rendezőként Keszég László lehet az egyik biztosíték, aki legalább annyit tud a nagyszínpadokon, mint Marton László. A vígszínházi előadás fő erénye Horváth Csaba koreográfiája, ezzel a feladattal Gergye Krisztiánnak kell megbirkóznia Debrecenben, akit személy szerint én nem féltek ettől a kihívástól, lévén az egyik legizgalmasabb koreográfusunk.
Szegedi Nemzeti Színház
A szegedi teátrum néhány évvel ezelőtt főrendezőként Keszég Lászlóval kezdett el kimászni egy komoly hullámvölgyből, ám ez a felállás a tavalyi igazgatói pályázat idején nehezen felfejthető, zavaros módon végül megszűnt. Gyüdi Sándort Barnák László váltotta az igazgatói poszton, főrendezőként pedig Horgas Ádám került a társulathoz. Többen is attól tartottunk, hogy a korábbi lendületet el fogja veszteni a színház, azonban úgy tűnik, ez nem történt meg. Ha így folytatódik, kifejezetten jó nemzeti színháza lehet Szegednek.
Moliere, avagy az álszentek összeesküvése / rendező: Alföldi Róbert / szeptember 27.
Mielőtt még azt mondaná bárki, hogy lám, mégsem mindenhol szempont a politika, hiszen a leghangosabban kormánykritikus rendezőnk is alkothat Szegeden, ne felejtsük el, hogy Szeged önkormányzata ellenzéki többségű. Politikán innen és túl, Alföldi Róbert az utóbbi években sorra jó és kifejezetten jó előadásokat rendez (kivétel a Chicago). Bulgakov darabja – miként ezt a címéből is sejthetjük – társadalomkritikus, márpedig nagyon ránk férne már egy őszinte önmagunkba nézés – egyénenként és társadalmi léptékben egyaránt.
Alföldi Róbert rendez (fotó: Éder Vera)
Pécsi Nemzeti Színház
Míg a budapesti Nemzeti művészszínház lett, a pécsi éppen az ellenkezőjét tűnik célozni repertoárjával: szinte kivétel nélkül szórakoztató jellegű darabokat mutatnak be és tartanak repertoáron. Nem nagy túlzással azt is mondhatnánk erre, hogy közpénzből készít olyan előadásokat, amelyeknek jól megcsinálva saját zsíron is kellene futniuk.
Oliver! / rendező: Nagy Viktor / október 4.
Lionel Bart, Charles Dickens regényéből készült musical változata iskolapéldája ennek. Jól ismert, szívet melengető, zenés történet: a szórakoztatóipar egyik jó minőségű alapanyaga. Ami nem azt jelenti, hogy ne lehetne kifejezetten jó előadást készíteni belőle, ahogy elrontani sem nehéz.
Győri Nemzeti Színház
A győri színház is hasonlóan könnyített úton menetel, mint a pécsi: elsősorban zenés előadások, vígjátékok, Agatha Christie, filmsikerek szerepelnek a bemutatók között, miként a repertoárjuk is ilyen jellegű darabokból áll.
Szibériai csárdás / rendező: Tasnádi Csaba / szeptember 21.
Ezzel együtt kifejezetten jó évadindításnak ígérkezik Tasnádi István darabja, amelynek négy évvel ezelőtt volt az ősbemutatója Nyíregyházán Tasnádi Csaba rendezésében. Túl azon, hogy kortárs mű, ami lassan önmagában kuriózum a színházak kínálatában, Tasnádi darabjai (ha ebben az esetben még annyira is zenés, romantikus és játékos) mindig görbe tükröt tartanak elénk. Olyannyira görbét, hogy az már egyenes. Ez a történet Kálmán Imréről és egy karmesterről, valamint természetesen egy nőről (is) szól.
Török Ákos
