Tegnap éjjel az Echo tévé Civil Akadémia című műsorában egy lelkészszerű figura beszélt valamiről, és a jó és rossz fájának bibliai történetére hivatkozva valami ilyesmit mondott: „Azt akarta kifejezni ezzel a ’szentiró’, hogy…” Előtte sosem hallottam ezt a kifejezést.

”Szentíró”, lám, a nyelvhelyesség ellenőr engedi, de vajon nagybetűvel is engedi: Szentíró. Így is. Most kis- vagy nagybetűvel kell írni? Mert ha a Szentírás adott passzusának írójára gondolunk, akkor az bizonyosan személy (a veretes keresztény /és zsidó/ álláspont szerint Mózes). Ebben az esetben vajon kicsi vagy nagybetűvel kell írnunk azt a Szentírást írót, aki az adott részt írta a hagyomány szerint? Mert ha még nem is tudjuk a nevét, mégis ...

-  A.
-  B, és nem A.
-  A, mivel ez meg az.
-  B, mert nem vetted figyelembe, hogy emez meg amaz (és tegyük fel, hogy ez egy valóban egyértelműen belátható, igaz állítás, vagyis a vita eldőlt.).
-  Na és akkor mi van?!

Igazságszolgáltatásunk a mérleg elvén alapszik, mértéke a számtani osztozkodás. Iskolapéldája ennek a válás utáni, közösen szerzett javak elosztása fele-fele részben. Ahol számtan a döntés formája, ott tartalma nem lehet bölcsesség. A bölcsesség igazságos, igazságosságának alapja a tudás. Annak tudása, hogy ki mit érdemel. Ha nem ismerjük az embereket, akkor mennyiség szerint osztunk, a bölcs sosem felez, mert sosem érdemel éppen ugyanannyit két ember. Ha bölcsességet akarunk tanulni, akkor elég a kiskertben locsolni, és figyelni magunkra.

A locsolás kiskerti szinten sosem szükséglet. Vagyis egy család gazdasági helyzetét nem nagyon befolyásolja, hogyan locsolunk, nem fűződik komoly érdekünk hozzá. Nos, ez jó alap az ...

Kevés olyan állat van körülöttünk, aki éppen olyan meteorológiai szituációban érzi jól magát, mint az ember. Van viszont egy, aki hőfokra és páratartalomra nézve szinte ugyanakkor kerül elő, és tűnik el, amikor az ember is előkerül, majd fázni kezd, és visszavonul. Ez az élőlény nagy szerencsétlenségünkre a szúnyog.

Ez nem szúnyog, viszont törpesün