Rém Kreatívok! Megváltót kereső jajotok járja a pusztát, szöcskecsalád citerálja, web-lapok énekelik. De hol van az úgy félt trombitaszó, s kiknek a lábát sebezte pecséttöredékek durva szilánkja? A Nap szőrmecsuhája sem feketéllik, s néma a hírnök, ki angyalok…
Már csak a fájdalom valódi, de az még valódi. Már csak a félelem maradt, de az még megmaradt. Sietnünk kell. Most még van honnan elmennünk, van kitől elbúcsúznunk, tán még az útra is maradt valami. Már nem történünk tovább, elköszönünk – és hazaindulunk.
Szendiszűcs István grafikája 2000. december…
Minden évben egyszer elindulunk, átfurakszunk a vadvirág gazolta kerten, lábat törlünk, és a lassan télbe roskadó házikóban sötétbarna asztalod emléke mellé csendben leülünk, itt hagyott meleged köré gunnyadunk,alig-alig vacogunk.
Szendiszűcs István grafikája2000. szeptember 8.
Mese rólad Előbb elmesélem a vihart a tengeren, a hullámokat, a mélységek kavargását. Haragvónak fogom nevezni. Igen, az jó lesz. Aztán a napfelkeltét mondom el, majd a napnyugtát ugyanazokkal a színekkel, de más szavakkal. Utána a szerelemről, a halálról és a születésről…
El kéne menni Évek óta mondom el kéne menni messze földre lépni a végenincsbe nézni búmat itt feledni Évek óta mondom el kéne menni összeölelkezve nagyokat nevetve együtt messze veszni Évek óta tudom, nem fogok elmenni egyedül indulsz el súlyos emlékemmel így tudok csak menni…
Volt egy pillanat, amikor tudtam, és Te is tudtad, hogy miért, mivégre. Nem mondtuk ki. És most itt állunk, egymásbaveszett felünkre csodálkozók, sziámi szerelmünk groteszkjén értetlenkedőn, egymást csak sejtve egymásra nézve, jóvátehetetlenül elfelejtve, hogy miért, mivégre.
Szendiszűcs István…
(dalszöveg) Elengedtük egymást, színpadias szépen, a porondon a bohóc sem nevetett éppen, egy kisfiú felsírt
az üres nézőtéren.
Szendiszűcs István grafikái Elengedtük egymást mint bátor akrobaták, a dobpergés elhalt, csendes lett a világ. Azt hittem, azt kéred, „engedj el!”
Azt hittem,…