Hajléktalan marketing IV.rész
4. Stratégia–vázlatok
Most, miután a koldultatás–üzletág központi elemét, a hajléktalan koldus–potenciális adakozó helyzetet mind a sémaképzések, mind az énérdekeltségek felől feltérképeztük, itt az ideje, hogy elővezessünk a hatékonyságot növelő néhány összetett üzleti stratégiát. A tanulmány keretei nem alkalmasak ezek részletes kifejtésére. Itt csupán vázlatokat adhatunk a stratégiákban rejlő lehetőségek és veszélyek megemlítésével, amelyek majd esetleges későbbi kidolgozások kiindulópontjai lehetnek.
Kétféle stratégiát valósíthatunk meg: az egyik a potenciális adakozók prekoncepció–képzését érinti (a., és b.,), a másik az alkalmazott koldusokat magukat (c., ).
a., A hajléktalanok egyénként történő kommunikálásaKülönféle jól bejáratott technikák állnak rendelkezésére a médiának (pl. az atípusosság felmutatása), amellyel elérheti a sztereotípiák fellazulását, a fókuszváltást a csoportról az egyénre. A hajléktalanok autonóm személyekkénti megjelenése azt a lehetőséget hordozza magában, hogy az emberek empátiáját az „ő is olyan mint te” élménnyel növelve vélhetően kevésbé szigorúan ítélik meg a koldulók szerepét helyzetük kialakulásáért, ami pozitívan hathat az adakozó kedvre. Veszélye is ugyanebben áll. Az emberek számára ez a fajta beleérzés ahhoz a kellemetlen érzéshez vezethet, hogy vele is megtörténhet ugyanez. Ez ellen pedig az elme az empátia megszüntetésével, az eredeti kudarcattribúciók helyreállításával védekezik, amivel visszajuthatunk a jelenlegi nem kellően prosperatív helyzethez.
Ezt az adakozó–jelölttel való rokonságot hangsúlyozó, a hajléktalant „egy az emberek közül”–ként kommunikáló stratégiát próbálja megvalósítani a Fedél nélkül című lap is, ám gyaníthatóan dilettantizmusából eredő didaktikussága a hajléktalanokkal szembeni attitűd célzott megváltoztatása helyett inkább a már említett pszichológiai ellenállást váltja ki.
b., A hajléktalan–mítosz kialakítása
Ez a stratégia az előzővel szemben nem a sztereotípiák leépítését, hanem azok pozitívvá formálását célozza. Ennek a sémaképzésnek, sémaátalakításnak az egyetlen hatékony közvetítő közege a média (az írott média, a film, a színház). Egy ilyen mitizálás működő példája lehet a cigány–mítosz: a sosem nyugvó szabadságvágy, az örök hontalanság, az útonlét mítosza, amely olyan erejű műalkotásokban öltött testet, mint A cigánytábor az égbe megy vagy Merimee Carmen–je. A cigányság mítosza és a hajléktalanságé között van egy lényeges különbség, ami az utóbbi esetében komoly akadálya lehet annak, hogy a hajléktalanság is hitelesen kötődhessen egyfajta szabadságmítoszhoz. A különbség az, hogy amíg a cigányság, mint archetípus, a társadalmi betagozódás kényszerében és a szabadság örökös vágyában él, addig a hajléktalanok szabadsága tűnik kényszerültnek, és a társadalmi normákhoz igazodás, a „rendes emberek” közé tartozás a vágyálomnak.Tagadhatatlanul vannak jelei egy ilyen mítosz nem nagyon hangsúlyos, lappangó létének. Gondolhatunk itt az évekkel ezelőtt kifulladni látszott hobó–kultuszra vagy a vele rokon, a pikareszk regényekben fel–felbukkanó csavargó–figurákra.
c., A hajléktalanok én- és kommunikációs tréningje
Ennek a startégiának a hátterében két tény áll. Az egyik az, hogy az általános benyomások eléggé negatívak a hajléktalanok esetében. A másik az, hogy az embereknek a magukról másokban kialakuló benyomásait, és ezzel együtt énképüket bizonyos keretek között hatalmunkban áll befolyásolni. A vele szemben felhozható egyetlen ellenérv a magas költség.
Kapcsolódó cikkek
