A hőség egyre komolyabb próbatétel elé állítja a fesztivállátogatókat, tegnap ráadásul egy kevéssé megszokott Három nővér előadás is szerepelt a programban, ami többeknek is megakadt a torkán.

Fesztivál, de van benne logika

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának hatodik napja után összeállt számomra az idei kiadás logikája, amely végtelenül egyszerű, ám optimálisan alkalmazkodik a helyi adottságokhoz (használható helyszínek, időjárás).

Három nővér

Délelőtt 11 órától kezdődik az előző nap határontúli előadásairól szóló beszélgetés, a szakmai klub. A méltán ijesztő „szakmai” jelző ellenére a legkevésbé sem arról van szó, hogy mérhetetlen tudású szakemberek beszélgetnek egy olyan nyelven, ami kizárólag más színházi szakemberek számára érthető. Ezt a két nappal ezelőtt velük szemben megfogalmazott kritika ellenére Bodolay Géza, a diskurzus moderátora, és Árkosi Árpád javára kell írni. Hogy mindez izgalmas lehet az alkotók számára is, az pedig elsősorban Csuja László érdeme, aki úgy tűnik, most már minden alkalommal jelen lesz felkért hozzászólóként. Mindebből az következik, hogy a „mezei nézők” is úgy ülhetnek be, hogy tudják: saját gondolataikat bátran elmondhatják, kérdéseket tehetnek fel. Arról nem is beszélve, hogy ebben a meleg időben a légkondicionált terem érzéki öröm, egyfajta termikus oázis.

A szakmai beszélgetés határontúli előadások esetén persze nem könnyű dolog, mivel a sajátos helyzetből eredően az alkotók sokkal érzékenyebbek a magyarországi kritikára, mint amit saját közegükben kapnak. Ezt persze egyszerűen meg lehetne oldani, ha olyan moderátor és felkért vagy fel nem kért, de rendszeresen véleményt formáló hozzászólók vennének részt az eseményen, akiket jól ismernek, és főként elismernek a „kibeszélt” előadások létrehozói. Jól példázza ezt a gyergyószentmiklósiak szerdán látott Három nővérjéről folytatott szakmai beszélgetés, ami – ne szépítsük! – botrányba fulladt. A Figura Stúdió Színház évek óta nem vesz részt a szakmai beszélgetéseken, éppen a rossz tapasztalataik miatt. Azonban most itt maradt Albu István, az előadás rendezője. Mivel még mindig nem találtam igazi fogást az előadáson (lassan muszáj lesz), ezért nem voltam jelen a diskurzuson, de többen is elmondták, hogy Albu István Árkosi Árpád első megszólalásánál felállt, és elmondta, hogy nem ezért maradt itt, majd feldúltan távozott. Lassan talán érdemes Balogh Tibornak, a fesztivál válogatójának és szervezőjének elgondolkodnia, hogy ezen érdemes változtatni. Előnyös lenne visszaváltoztatni a szakmai beszélgetéseket. Hiszen ezeket régebben olyan alkotók, illetve elismert kritikusok vezették, illetve szóltak hozzá, mint Fodor Tamás, Máté Gábor, Szűcs Katalin vagy Nánay István.

A szakmai klubot ugyanott, a Művészetek Házában az első négy napon Kovács Dezső szerkesztő, kritikus, majd Gyürky Kata irodalomtörténész, kritikus által vezetett, és Szabó Réka teatrológus által opponált kritikusi villámkurzus követte-követi, amelyen diákok próbálgathatják szárnyaikat, és már rövidebb-hosszabb ideje felröppent kritikusok beszélgetnek a látott előadások kapcsán színházról és a színházról való írásról.  

Három nővér

Késő délután (5-6 óra körül), általában ugyanebben a hőoázisban kezdődnek az aznapi határontúli előadások. Az első hétvégén egyszemélyes szórakoztató estekre is beülhettünk a Coffee Tea Areába. Legtöbbször a színházkezdés szempontjából késő estének számító időpontban (fél 9-9 óra tájban) kezdődik az aznapra osztott határontúli produkciók második hulláma. A Művészetek Háza mellett állandó helyszínt ad a zsinagóga. Ám bármennyire is optimális a viszonylag késői kezdet (hiszen nem igazán életszerű, hogy egy előadást hajnali 3-4 körül játsszanak, amikorra talán már lehűl a levegő), késő este is embert próbálóan meleg ez a játszóhely. Ezzel egy időben a Bagolyvár ad helyet a könnyedebb szórakozás kedvelőinek.

Vannak dolgok, amikkel kapcsolatban lehet és kell is kritizálni a szervezést, de ennél a szerkezetnél jobbat nem igen lehet elképzelni a helyi adottságok fényében.

Andrej és három lánytestvére

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Három nővér előadása az első, amely megosztotta a közönséget, ami már önmagában jelzi, hogy nem az általunk megszokott módon nyúl Csehov drámájához. Talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy Albu István négyféle, önmagában nem rendkívüli színházi nyelvjárásban állítja színpadra a négy felvonást. Eleve négy különböző játszótérben elevenedik meg (illetve a negyedik felvonásban mumifikálódik) a csehovi nem-történés. Az első felvonásban látható névnapi összejövetel a Művészetek Háza előterében, a második felvonás ugyanott, a térből egy fekete fóliával kiszakított oldalfolyosón, a harmadik a színházteremben, a negyedik pedig az épület melletti parkban zajlik. Az első színpadi nyelve a kisrealizmus, a másodikban a színészi játék realizmusát Moszkva épületeit mintázó makettek és műhó bolondítja meg, a harmadik hagyományos színházi alaphelyzetet teremt, a negyedik olyan, mint egy kimerevített álomkép, amiben ha van is mozgás, az inkább csak vonulás, miközben mikroportokkal felerősítve érnek el hozzánk a mondatok.

Mindez nem puszta eklektika, mégis van az egésznek egyfajta össze nem csiszolt ötletbörze jellege. Albu István rendezése mintha a nagy vonalakra koncentrálna, de a történések finommechanikáját szabadjára engedné, és ez utóbbi nem tesz jót az előadásnak. Jó példa erre a Moszkva-makett, amely rengeteg játékra ad lehetőséget, és amiben óriásokként mozognak a csehovi figurák, miközben mindannyian törpék a vágyott fővároshoz képest. Ezzel együtt az előadás átgondoltnak tűnő ívet fut be: bármennyire is egyhelyben mocorognak az előadás alakjai, a kezdeti életteli csacskaság a végére festményszerű melankóliává merevedik: amit eleinte nem lehetne egy fotóval sem elkapni, végül lefesteni is bőven van rá idő.

Három nővér

Számomra az előadás legnagyobb érdeme mégis az, hogy noha a szamovárok és Baszmannaja utca mellett az „Andrej hegedül” mondat is azonnal beugrik, most először éreztem, hogy ez nem három, hanem négy tiszta fiatal története, sőt, most elsősorban Andrej drámájaként olvastam az előadást. E mögött a feltételezhető rendezői szándék áll, illetve mellette (talán nem véletlen, hogy a szerepek és szereplők listája Andrejjel kezdődik) Bocsárdi Magor színészi- és hegedűjátéka, aki kiemelkedik az egyébként szinte kivétel nélkül jó alakítások közül. Egy apró példa: amikor a makett-Moszkvában két épület között kifeszített zsinegen bábozik először a dadát játszó Tamás Boglár, az olyan, ahogy mi is csinálnánk. Amikor viszont Bocsárdi Magor teszi ugyanezt, azonnal megelevenedik a dolog. Márpedig ezt ennyire egyszerű eszközökkel néha még bábszakon végzett előadóművészek sem tudják ilyen professzionálisan prezentálni.

A folyamatos kánikula mindenkit próbára tesz, és ha ezt még éjszakai írással is megfejeljük, könnyedén képtelenné válhatunk rá, hogy a nagyváradi Szigligeti Színház este 9-kor kezdődő és hajnal 1 óra után véget érő Apátlanul előadására beüljünk. Ma azonban már nem hivatkozhatunk erre, mivel eddigi életem legnagyobb vihara nem csupán a kánikulát fújta ki a városból, de hatalmas fákat csavart ki helyükből és több épület tetőszerkezetét is letépte. De erről majd holnap.

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Morális könnyűvágta - Kisvárda 4.
Nagymagyarok napja – Kisvárda 1.
Balkáni őrület – Kisvárda 2.
Füstbement terv – Kisvárda 3.
„A fesztivál-bojkottok ihletői nagyban emlékeztetnek a metrós robbantások megrendelőire”