Filmnapló 11.
Éjszakai őrség (2004) 2005.09.16.
orosz fantasy (feliratos)
Levág-gyilkol-szétszaggat-thriller a szokásos sablonokkal, szokásos (szabdaltgyors) vágásokkal, nyújtásokkal. Illetve…
Először is: az orosz beszéd. Tagadhatatlanul szokatlan, és különleges atmoszférát teremt. A thriller-szemetek zömmel magyar szinkronnal, de legfeljebb angol-amerikaiul szólaltak eddig meg, és most OROSZUL ölik egymást a jók és a rosszak.
Másodszor: a terep sem nem egy amerikai gigapolisz, sem egy pszeudomarsfelszín sívó homokdűnéi, sem egy hegyekben, erdőkben, várkastélyokban bő mesetáj, hanem egy orosz nagyváros lepukkant gyárainak, távfűtött panellukainak semmitmondó jelentéktelensége. Hősei sem szupermenek, de nem is kedves, kis ...
Szendiszűcs István grafikája 
Cseppke megtanított, hogyan kell csepegtetni az orrba, ha náthásak vagyunk. Világéletemben meg voltam győződve, hogy az orrcsepp azért kell, hogy majd a feloldódó váladékot kifújom. Csöpögtetett anyám, majd kifújtuk, és ezt másnap újra. Pedig nem így helyes. A csepp valóban feloldja a szmötyit, de a lényeg nem az orron át távozik, hanem a garaton keresztül. Legjobb, ha csepegtetünk, megszürcsögtetjük az orr mélyén, majd hagyjuk, hadd oldódjon lassan a torkunkba az egész. Nem szabad kifújni, mert akkor csak újabb szmötyiket tapasztunk az orrjárat elejére. Van egy pont, amikor elindul a folyam. Lehet érezni a csepp kesernyésségében valami határozottan édeskés, jól ismert ízt. Ez a szmötyi. 
A Fekete kefe sem nem delejes, sem nem selejt: nem remek, de csemege lehet nem egy embernek, melyeknek nem gyenge csecse-becse kell.