Sokan nem szeretik a partnerük lábát szagolni, ezek számára egyetlen, a másikra jellemző lábszag létezik. Egy változó intenzitású, már-már homogén bűz.
A legrosszabb a szagtalan láb (ijesztőbb a szagtalan pinánál is). Ezzel semmi dolog, sajnos.
Az amatőr nem sokkal többet tud a lábszagról, mint aki nem szeret szagolni. Az amatőr nem meri kiélni egészséges vonzódását egy olyan dologhoz, amely valami módon mégiscsak gusztustalan és nem kellemes. Ellágyul saját merészségén, amikor jól hallhatóan szippant egyet-egyet partnere lábfeje felett. Érez is valamit, ami összekötődik benne az utána, vagy előtte, vagy éppen alatta kapott jókkal, és elégedett magával. Perverz, perverz - ízlegeti magában a szavakat, és beleremeg.
A láb ...

A Passió   ( 2004 )   2004.03.25.
amerikai filmdráma  (feliratos)

Üzletileg sikeres. Csupán annyira antiszemita, mint maguk az evangéliumok (ami nem kevés!!!!). Naturalisztikus és hatásvadász. Egy vélhetően jóindulattal elkövetett, súlyos tévedés.


Minden végzet nehéz    ( 2003 )  2004.04.03.
amerikai vígjáték (feliratos)

Könnyed, vidám történet két sodró aurájú főszereplővel, és egy giccses egymásratalálós hídi jelenettel. Kötelezően ajánlott film igényesebb kikapcsolódásra vágyók számára.


Nagy hal        ( 2003 )       2004.04.09.
amerikai filmdráma   (feliratos)

Egy jól megcsinált amerikai mozi a valóság valóságosságának bonyolultságáról mindenféle filozófiai teorémák nélkül, valamint egy apa és fia ...

Dalok a konyhából     (2003)    2004.02. 24.
norvég szatíra  (feliratos)

Visszafogott eszközök és lendület, finom jellemrajzok, kellően semmilyen fazonok, jó kis skandináv rock and roll. Csendes humora – talán a felpiszkált elvárásaim miatt, vagy mert 4-en voltunk a Vörösmarty moziban – nem nagyon mozgatott át. Kicsit untam.


Az utolsó szamuráj    (2003.)    2004.02.27.
amerikai-japán-új-zélandi történelmi dráma  (feliratos)

Mindörökké nyál!!
Az erdei csatajelenetet az ember óhatatlanul összeveti a Gladiátoréval, és találja erőtlen – ráadásul tudatos és sematikus – utánzatnak. Gondoltam a halálra, de nem tudtam félni. Nem lettem sem erősebb, sem gyengébb.
A Katsumoto figurájának érdeme, hogy az angol nyelvtudás ...

Mese rólad

Előbb elmesélem
a vihart a tengeren,
a hullámokat, a mélységek kavargását.
Haragvónak fogom nevezni.
Igen, az jó lesz.

Aztán a napfelkeltét
mondom el,
majd a napnyugtát
ugyanazokkal a színekkel,
de más szavakkal.

Utána a szerelemről,
a halálról és a születésről
fogok beszélni.
Apámról, anyámról.

Végül elmeséllek Téged.
Elmondalak mindenkinek:
akik fontosak voltak,
akik fontosak lehetnének,
a sakkozó öregeknek a parkban,
a templom–téri koldusnak,
a kiskocsma részeg zsivajának,
kifecseglek a sarki élelmiszerbolt
butaarcú, kedves eladónőjének,
s ha már senki nem hallgat meg,
magam elé mormollak,
körbebeszélem magam Veled,
felmondalak esténként,
mint kötelező verset a diák,
történetekké tépem szét
az ízedet, az öled ...

El kéne menni

Évek óta mondom
el kéne menni
messze földre lépni
a végenincsbe nézni
búmat itt feledni

Évek óta mondom
el kéne menni
összeölelkezve
nagyokat nevetve
együtt messze veszni

Évek óta tudom,
nem fogok elmenni
egyedül indulsz el
súlyos emlékemmel
így tudok csak menni
sírva–itt maradva
fájón panaszkodva
hogy el kéne menni


2000. szeptember 5.

Nem tudom, le lehet-e írni egyetlen hétköznapi pillanatot, s ha igen, az nem végtelen számú mondatot igényel-e a leíráshoz, és akkor hogyan lehet innen továbblépni? Bármelyik pillanattal megkísérelhetném. Bármelyik képpel.

Talán nem is az út része, amikor Toulouse-ból átmentem egy francia kisvárosba, de ez már kétezer kilométernyi kerékpározás után volt, és akkor meg mégis. Lydie barátnőmhöz utaztam vidékre. A fülkében egy idős hölgy saját csendnek látszó magánlétébe gubózva, egy fiatal nő a gyermekével, és én először Péter nélkül. Nem lehet nem tudomást venni, hogy valakivel egy légtérben vagyunk másfél órán keresztül. A kisfiú értetlenkedve hallgatta dúdolásomat, „Tavaszi szél vizet áraszt…”, majd nekem ...