Sólyom Bátor blogja

Kultúra és kulturálatlanság. Ennyi.

2010. máj 29.

Kontakt és személyiség (Bojtár Tamás)

írta: Sólyom Bátor
Kontakt és személyiség (Bojtár Tamás)

 A Trafóban heti egy alkalommal, havonként más és más tanárral folyik a kontakt improvizáció. Azt gondoltam, az olyan, hogy lazán odalebbensz egy nőhöz, valamit szövegeltek és mozogtok, ahogy tetszik. Ezzel szemben már a bemelegítésnél azt veszem észre, hogy mindenki a földön fetreng, én viszont nem érzem jól magamat a földön, nem is ott melegítek. Csak sejtem, hogy ki oktat, épp a falnak dőlve forgolódik, akár aki matt részeg. Nem fiatal és nem is jó alakú, kissé pocakos férfi. Mond valamit, de nem igen késztet arra, hogy csináljuk is. Talán, neki sem dolga, ahogy Hámornak sem. Hámorral szemben azonos azzal, amit tanít: ahogy tanítja, ahogy kinéz, ahogy beszél. Nem is azzal mozgat meg, amit mond, hanem kicsit meglök a szavai keltette ...

Tovább Szólj hozzá

kultúra irodalom színház tánc tanítás improvizáció kontakt tánc

2010. máj 28.

Miért

írta: Sólyom Bátor
Miért

Volt egy pillanat,
amikor tudtam, és Te is tudtad, hogy miért, mivégre.
Nem mondtuk ki.
És most itt állunk,
egymásbaveszett felünkre csodálkozók,
sziámi szerelmünk
groteszkjén értetlenkedőn,
egymást csak sejtve egymásra nézve,
jóvátehetetlenül elfelejtve, hogy miért, mivégre.

masolat_p1010046cv_copy_jpgu.jpgSzendiszűcs István grafikája

2000. szeptember 9.

Kapcsolódó cikkek

Szendiszűcs István színes digitális képei

Tovább Szólj hozzá

vers irodalom

2010. máj 28.

Cirkusz

írta: Sólyom Bátor
Cirkusz

(dalszöveg)


Elengedtük egymást,
színpadias szépen,
a porondon a bohóc
sem nevetett éppen,
egy kisfiú felsírt
az üres nézőtéren.
untitled-1_copy_j000001000_jpggb.jpgSzendiszűcs István grafikái

Elengedtük egymást
mint bátor akrobaták,
a dobpergés elhalt,
csendes lett a világ.
 
Azt hittem, azt kéred, „engedj el!”
Azt hittem, azt érzed, hogy menned kell
Azt hittem, ha elmész, visszatalálsz
Mekkorát tévedtem, háromszor tévedtem

Elengedtük egymást vagy elengedtelek?
senki nem mondja meg
és nem is kérdezed
és nem is kérdezem

Elengedtük egymást
egy rövid pillanatra,
a trapéz álmosan
lengett balra jobbra,
s már csak a semmit markoltuk
egymás után kapva.
madarak_5.jpg
Elengedtük egymást,
ez hát a nagy számunk:
az egymás kezét nem találó
szürke zuhanásunk.

Azt hittem, azt ...
Tovább Szólj hozzá

vers kultúra irodalom magyar nyelv enciklopédia keserű szeretés Szendiszűcs István

2010. máj 28.

Kiről szól a gyermektáncverseny?

írta: Sólyom Bátor
Kiről szól a gyermektáncverseny?

  A 10 éves Petra lányom már vagy 3 éve jár formációs akrobatikus rock and rollra.
Egy patinás művelődési házban szoktak versenyeik lenni. Kisiskolásoktól nagyig rengetegen (főleg lányok), többféleségük ellenére is eléggé sablonos jelmezekben, nagy, izgatott zsongás, még talán a vécékben is megy az „5-6-5-6-7-és”. Szülők, fejetlenség, de az egész mégsem pánikszerű. Ugyanazzal a kb. 1 perces koreográfiával indulnak a mieink, amellyel legutóbb, néhány hete nyertek. Annak ellenére jó itt, hogy ver a víz a vesztesként azonnal megsértődő szülők csapatától, akiket soha senki nem fog tudni meggyőzni arról, hogy ma úgy nyertek a lányaink, hogy a három induló közül messze-messze az ő produkciójuk volt a leggyengébb.

A ...

Tovább Szólj hozzá

közélet kultúra irodalom verseny tánc tudás tanítás

2010. máj 28.

Reakció Hámor József akcióira

írta: Sólyom Bátor
Reakció Hámor József akcióira

 

Egyszer láttam táncolni, de akkor – a Csendmorzsákban – nem szerettem. Zaklatott és túl feszes, balettos volt Katonka Zoltán kevéssé definiált mozgása mellett. Olyan emberek javasolták tanárként, akiknek adok a szavára, és magam is azt tapasztaltam, hogy a Mu terminálosok mozgásos m űveltsége nagyon nagyrészt Hámor József felől érkezett hozzájuk. Megkerestem és üzletet ajánlottam: ő megtanít engem arra, amire lehet, én pedig dokumentálom azt a módszert, ahogy és amit tanít. Most tehát megdolgozom azokért az órákért, amin eddig részt vettem, és amiken ezután fogok.
Hámor Jocó lénye egyszerre zavaró és megnyugtató. Vékony testében elképesztő indulatok és békétlenség, ami a meditatív zenék mellett szinte robbanásig ...
Tovább Szólj hozzá

kultúra tánc tudás tanítás hámor józsef

2010. máj 28.

Kolbász születése - Baszd meg!

írta: Sólyom Bátor
Kolbász születése - Baszd meg!

  Én csőfogóval roppantom össze, és egyetlen szem sem vész kárba – mondja Csordás Laci, aki édesapám kiskori pajtása, vagy csak apám öccsének, már nem is tudom.
- Nem akarok kérkedni, vagy ilyesmi, de egy nap alatt összetörök egy zsákkal – folytatja Csordás Laci, egy ötven körüli, hetvennek tűnő, nem is igazán részeg mérnök ember.
- Tényleg megcsinálja – mondja felesége, Edit.
- A diót is? – kérdezi Gyuszi, akit következetesen Gyurinak szólítok, de egyetlen rosszalló megjegyzést sem tesz, mígnem Cseppke javít ki nem kínosan, bár Gyuszi felesége mellett.
- A diót is.

- Dehogy csőkulccsal – szól közbe Edit, aki vagy tényleg doktornő, vagy csak viccből mondja, de amikor Gyuszi a Biobilagitot javasolja gyomorégésre, ő ...
Tovább Szólj hozzá

közélet kultúra novella irodalom falu tisztesség enciklopédia disznóölés atkár

2010. máj 28.

Az általános iskola érdemei

írta: Sólyom Bátor
Az általános iskola érdemei

 

István bácsi is elég mozgalmas órát rittyentett tánccal, énekkel. Egészen különös módon ötvözi a gyermeket és a fegyelmet tartani tudó tanárt. Persze, a titok egyszerű: tisztelet. Ő olyan gyerek, akit lehet tisztelni, és szeretni is, ami megint nem mindegy. Most ő a kedvencem, szeretem, ha ott van a zsibongáson, jó egy térben vele. Nem jó táncos, szerintem, sokkal jobb zenész, de csak egészen ritka az - és nem is szükséges a gyermekekre gyakorolt hatás (eredmény) tekintetében -, hogy az előadóművészi és a pedagógusi véna találkozzon (Csaba bácsi). Milyen furcsa, hogy felnőtt emberek teljes nevét nem ismerem, noha akár napról napra láthatnám. Csaba bácsi, István bácsi.
Misi bácsi a Judo edző, illetve - talán csak elsőben - az ...
Tovább Szólj hozzá

közélet kultúra irodalom iskola érték

süti beállítások módosítása
Mobil