A zsűri Kisvárdán is benézte a legjobb előadást, lelkes bohóságot fődíjjal jutalmaztak, az aradi Rosencrantz pedig mintha ott sem lett volna. Pécsen Tagirovsky Idióta című Dosztojevszkij-rendezése maradt kellő szakmai méltatás nélkül. Mondjuk, Kisvárdán éppen nem volt hiány Tagirovsky-ból.

Tagirovsky szakrális szlalomozása

Ahogy ez Balogh Tiborral, a fesztivál szervezőjével készített interjúnkból is kiderül, Tagirovsky előbb lemondta a Kisvárdára meghirdetett workshopját, majd miután Balogh Tibor elétette a szerződését, mégis eljött. Mielőtt bárki követ vetne bárkire is, Tagirovsky-t még mindig nem nagyon ismernénk Magyarországon, ha Balogh Tibor nem hívja meg Kisvárdára a Meggyeskertjét. Ahogy a Chioggiai csetepetéja sem jutott volna el Kisvárda nélkül a budapesti kritikusok fülébe. Márpedig Tagirovsky színháza valami egészen más, min amihez szokva vagyunk.

Sardar Tagirovsky (fotó: Barabás Zsolt)

Tagirovsky szakrális színházat csinál szinte bármilyen alapanyagból, legyen az klasszikus orosz, francia vagy éppen magyar kortárs. Mondják, a próbafolyamat feléig teát iszogatnak és fákat ölelnek a színészekkel, ami például a Nemzeti Színházban nem jött be, de éppen Sepsiszentgyörgyben nagyon, miként Debrecenben is megtalálta a hasonszőrűeket.  Akik nem isten felől, hanem az emberi mulandóság felől találnak rá valami önmagunkon túlmutatóra. Nem pszichologizál, nem okoskodik. Buta színházat csinál, amibe ha belebámulunk, megrökönyödve találkozunk önmagunkon túl egy állapottal, amibe csak Tagirovsky tudja hozni az embereket.

Megtartotta tehát a workshopját, aminek a végeredményébe az utolsó napon belenézhettünk. Nem sokan ültünk be a körbe, ahol a színészek vártak minket. Tagirovsky korábban elmondta, hogy mostanában az érdekli, hogyan tudjuk látni és megmutatni egymást, szinte minden mozgás és bármiféle karikatúra nélkül. Ezt éppen annak a színésznek nem sikerült esőre megtennie, aki Sardar Tagirovsky-ként vezette fel az estét. Egészen addig vicces volt, hogy tökéletesen elkapta Sardar tépelődő nyugalmát, amíg egyszer csak el nem hallgatott a zene, és ott maradt ez az ember Tagirovsky-val a nyakán, pőrén. Szép összeköszönés volt ez olyan témákkal, mint halál, idegengyűlölet, amiről egymás nevében meséltek az előadók. Egyszerű, tiszta történetek, amik kiváló alapanyagai lehetnének egy előadásnak. Volt olyan is, ami telibe talált, egy másikra csodálkozva néztem rá, hogy Amerikában milyen tempó van idegenekkel szemben. Szép, felemelő egy óra volt.

A fesztivál utolsó napján, az elmondások szerint rettenetes Ezüstbojtár után néhány kritikus-szerkesztő kolléga és Tagirovsky workshoposai lassan összegyűltünk borok, vodkák, dohányos zacskók, szerencsetalizmánok és chipsek között. Előkerül egy didzseridó, egy gitár, táncolok egy indiai tánctanárral, akinek a neve úgy kezdődik, mintha Buddha oldalági nőrokona lenne, egy irodalomtörténésszel, aki olyan vékony, mintha nem is lenne, és tornász volt fiatal korában, egy szerkesztő kollégával, akinek nem hiszem, hogy sok köze volt a tánchoz, de ütemre sikerült mozognunk. 

Aztán sikerült megszólaltatnom azt a hatalmas fahangszert. A srác, aki tanított, mondta, hogy még lazábban, amikor már szólt, és egyszer csak, amikor meg sem szólalt, azt mondta, ez az, és kettővel később tényleg megszólalt. Nagy flash együttrezegni egy ekkora fatömbbel. Végül Tagirovsky rám nézett, és azt mondta, te nálam is nagyobb kópé vagy. Ehhez azon kívül, Tagirovsky bárkit képes állapotba hozni, aki körülveszi (de közben semmiféle guru mentalitás nincsen benne, igaz, mesterként el tudnám képzelni), a mindenféle színű borok, chipsek és vodka is belejátszhatott. Ahogy ezt Sardar mondta, nagyon helyes a vodka kifejezés, mert ezt az oroszok úgy isszák, hogy hiába tudják, hogy tömény, ez mégis csak vizecske.

Miért a legjobbat nem veszik észre?

Valahol ott gurult el nálam a gyógyszer, amikor a POSZT-on nem kapott rendezői díjat Rusznyák Gábor Kivilágos kivirradtig rendezése, amely pedig hosszú évek óta a legpontosabb és legszellemesebb előadása. A zsűri elnöke szerint túl sokat zsidóztak benne. A Kivilágos kivirradtigban hogyan lehetne túl sokat zsidózni?! Erről (is) szól. Most Rusznyák Gábor a kisvárdai zsűri elnökeként nézte be az aradiak Rosencncrantz és Guildenstern halott előadását Tapasztó Ernő rendezésében.

Lung László Zsolt, Éder Enikő és Köleséri Sándor

A díjátadón egyébként ő volt az egyetlen, aki nem politikusi frázisokban, hanem emberként szólalt meg. Elmondta, hogy azért fogadta el a megívást, mert az egyetem elvégzése után Kolozsváron és Marosvásárhelyen kapott olyan lehetőségeket, amikben meg tudta próbálni magát. Innen érkezett többedmagával Miskolcra, ahol az ország egyik legjobb színházát csinálják.

Három izgalmas előadás volt Kisvárdán: a Rosencrantzon túl az Álmodozók Újvidékről és a Három nővér Gyergyószentmiklósról. Az öttagú szakmai zsűri: Balogh Gyula újságíró, színikritikus; Bodó A. Ottó dramaturg, egyetemi docens; Tari Istvánné Czomba Magdolna középiskolai tanár; Németh Fruzsina Lilla színházpedagógus; Rusznyák Gábor rendező csupán az utóbbit vette észre. Az előadást és Bocsárdi Magort is elismerték.

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján a Hallgatói Minifesztivál részeként három előadást láthattunk. Ezeket a felsőfokú tanintézetek hallgatókból álló Diákzsűri értékelte. A Diákzsűri tagjai voltak: Bencsik Panna, Godó-Révész Rebeka és Tölli Szofia. Idén ők voltak az élesebb szeműek: A Diákzsűri oklevelét kapták az egyetem színészhallgatói a közös alkotómunkában való kiemelkedő részvételükért a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koprodukciójában készült Sam, avagy felkészülés a családi életre című előadásban.

Erdei Gábor (elöl) az előadásban

Szintén elismerést kapott tőlük mint legígéretesebb színész Verebes Andrea, az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatója és Búbos Dávid, az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatója, valamint a legkifejezőbb színpadi mozgásért Korodi Janka, a Marosvásárhelyi Művészeti Akadémia hallgatója.

A Magyar Teátrumi Társaság Életműdíjat adott át Bicskei Istvánnak és ítélt oda Győrffy András színművészeknek.

Aki Kisvárdán jár fesztiválidőben, biztosan állapotba kerül. Már csak háromszázötvenet kell aludni.

Török Ákos
Köszönet Tölli Szófiának a hajnali korrektúrákért, ami nem ritkán másfél órán át tartott

Kapcsolódó cikkek

„A fesztivál-bojkottok ihletői nagyban emlékeztetnek a metrós robbantások megrendelőire”
Nagymagyarok napja – Kisvárda 1.
Balkáni őrület – Kisvárda 2.
Füstbement terv – Kisvárda 3.
Morális könnyűvágta - Kisvárda 4.
Így csinálják a fesztivált, miközben Andrej hegedül - Kisvárda 5.
Majdnem elfújta a szél – Kisvárda 6. 
Ahogy kell, és ahogy nem érdemes színházat csinálni – Kisvárda 7.