Sólyom Bátor blogja

Kultúra és kulturálatlanság. Ennyi.

2010. már 23.

Szabadság

írta: Sólyom Bátor
Szabadság

 

A Szabadság-híd közepe nincsen kivilágítva este sem, ettől úgy néz ki, mintha nem érne össze ott a két part. Attól függetlenül, hogy nagyon is szemléletes képe ez a budai gazdagabb és a pesti szegényebb oldal közötti szakadéknak, mégiscsak rettenetesen hülyén néz ki.

Hallani olyat, hogy a két polgármester nem tudott dűlőre jutni, ami meglepne, hiszen a szemben lévő két kerület polgármesterei mindketten szocialisták. Persze, történt furcsább dolog is már minálunk.
Egy másik verzió, hogy a műemlékvédelem megszabta, hogy mekkora fénymennyiséget lehet kibocsátania egy hídnak, és a Szabadság-hídé több lett, amit így kellett kompenzálni.
Harmadik, hogy azt a részt, ami nem világít most, el lehet a földről is érni, ...
Tovább Szólj hozzá

politika kultúra szabadság szabadság híd

2010. már 23.

Kék Dunánk kéksége

írta: Sólyom Bátor
Kék Dunánk kéksége

Messze ringó gyermekkoromből kiviláglik egy buszsofőr, aki mindig az éjszakai buszokon dolgozott. Az első tréfája, amit hallottam, kevéssé ütős, de kedves: „Itt látható kék Dunánk, ami nem is annyira kék.”.

 

Évekkel később az éjszakai 6-os buszon találkoztam vele. Vagy valakivel, akiben magként kelt ki jó barátunk szellemes kedvessége. Minden felszállóhoz volt egy-két keresetlen, kedves szava. Nem volt frenetikus humora, de közvetlensége varázsütésként szaladt végig a buszon, és utána mindenki vitte haza magával. Biztos vagyok benne, hogy több ezer gyermek születésében benne volt ez a fajta szelepnyitás, ami Belőle sütött. Időseket megvárta, amíg leülnek, nem sietett senki sehová, noha néha úgy érzem magamat ezen a ...
Tovább Szólj hozzá

politika kultúra irodalom magyarság buszsofőr egyszerűség

2010. már 23.

Hülye helyzet – fém 200 forintos

írta: Sólyom Bátor
Hülye helyzet – fém 200 forintos

Szeretném leszögezni, hogy én személy szerint szeretem a fémpénzt. Nekem az jobban pénz, mint a papír.

el_camino_2_099_1.jpg

Akkor innen tovább. Hülyének néznek minket a multik, a hazai és a külföldi vállalkozók, a politikusok, a marketing szakemberek. Zömmel azért, mert hülyén is viselkedünk. Bejön minden számításuk. Az állam saját propagandagépezetével, országimázsozással szintén 60 IQ alatt tart minket. Nem csak az ő hibájuk, akit lehet, megvezetnek. Legalább egy állami bank ne vegyen minket gyerekszámba! A fém 200 forintost úgy harangozták be, mintha direkt jó lenne nekünk, lévén gazdaságos. Merthogy a fém kevésbé gyorsan rongálódik.. Egyszer már nekifutottak ennek a dolognak, de kiderült, hogy a fém maga drágább volt, mint a fizetőértéke. ...

Tovább Szólj hozzá

marketing politika kultúra irodalom bank nemzeti demagógia

2010. már 23.

Szavaink

írta: Sólyom Bátor
Szavaink

 

Jó, ha vannak szavaink, amik nem jelentenek semmit, de mi használjuk saját bejáratra, amit csak jó ismer ő seink értenek. Az is érdekes, hogy amikor beszélünk, kilélegzünk, elveszítjük a maradék oxigénforrásunkat is. Ez a beszéd ára, és jelzi, hogy tevékenységünk energiaigényes, fontos. Els ő ilyen szavam a veniheni volt, amit sokáig szégyelltem, f ő leg, amikor Badár Sándor kilökte az ő öksz-kaksz-át. A veniheni mintája a koffer kuli kifejezés volt, ami az egyik legviccesebb hangzat, amit ismerek. Még a vincellérnél is jobb, és a bölömbikánál is meglep ő bb. Most dalolok, és a „Szing szong ö szing ö szong”-ot nyomom, általában a Down by the riverside dallamára.


Csigavér: tökéletes. Tudhatni: Nádas Péter. Csilla, ...

Tovább Szólj hozzá

magyarság anyanyelv nádas péter csokonai enciklopédia

2010. már 23.

Rendőrök

írta: Sólyom Bátor
Rendőrök

Nem elsősorban rendre, hanem biztonságra vágyunk. Van, akinek a rend ad biztonságot, de az az ember sem szereti, ha mozgástere jobban beszűkül, mint amennyit az ezért kapott biztonság ellensúlyozni képes. Ezen a téren most egyensúly van egy ideje, kihágásokért büntetnek, de el lehet küldeni őket minden következmény nélkül a halál faszára, ha nem vagy kíváncsi a mondókájára. Büntess meg, és húzz a retekbe! Ez jó. A csendőr kifejezés sokkal barátságosabb, és csendre inkább van szükségünk, mint rendre. Viszont, milyen abszurd lenne, ha csendőrök biztosítanának egy rock koncertet?! A biztonsági őr telitalálat lehetne, ha azt nem foglalta volna le magának minden hivatásos munka legalja. 1000 papírral rendelkező biztonsági őrből talán, ...

Tovább Szólj hozzá

kultúra rendőrség bizalom közbiztonság

2010. már 23.

Megváltás – Krisztus

írta: Sólyom Bátor
Megváltás – Krisztus

 

Krisztosz azt jelenti felkent, ami héberül (vagy arámiul) messiah. A Messiás nem megváltó, hanem felkent, az, akit egy feladatra felkentek, ahogy a pajzsot a harcra. Ez a feladat a világban rendet tenni, helyreállítani, de mit is? A zsidó vallásos történet (és más nincsen) szerint soha nem éltek jól. Helyreállítani, a bűnbeeséssel elvesztett állapotot, a frissen teremtettség, a hivatással rendelkezés világállapotát. Egy rabbi nem veszi be, hogy itt a megváltó ismét, mert csak kinéz az ablakon, és ott nem folyik patakokban a vér, vagy nem mosolyog mindenki egymásra, akkor szóra sem érdemes. A keresztény filozófia szubtilitása annak megmagyarázására született, hogy egy isten hogyan kerülhet keresztre, ami minden idők legkegyetlenebb ...
Tovább Szólj hozzá

irodalom vallás zsidó krisztus antiszemitizmus kereszténység

2010. már 23.

Magyar gyermeket nevelni

írta: Sólyom Bátor
Magyar gyermeket nevelni

 

Senkit nem lehet nevelni, legfeljebb könnyebbé vagy nehezebbé lehet tenni életpályáját. Ezért ne nagyon erőlködjenek a szülök. Ahogy a Bettelheim házaspár mondta, elég elég jó szülőnek lenni.

Magyar gyermeknek már óvodás kor vége felé lehet magyar népmeséket, és más népek meséit mesélni. Műmesét ne nagyon adjunk nekik! Olyan mesét, amit el lehet olvasni, soha ne nézzen meg tévében előbb, mint hallotta volna mesélni valamelyik szülejétől lehetőleg fejből. Csak azt magyarázzuk el, amire rákérdez!

Televízió nélkül a gyerek a közoktatásban a közösség perifériájára szorul. Kevés gyerek bírja ezt el, csak a legerősebbek. Nem érdemes nagyon kockáztatni. A kereskedelmi televíziók közül csak a tematikusokat nézheti, és ...
Tovább Szólj hozzá

irodalom anyanyelv hazaszeretet oktatási reform pedagógia magyar nyelv

süti beállítások módosítása
Mobil