Megjegyzés a kerületi rendőrkapitányhoz rendőri ballépés ügyében

Tisztelt Kapitány Úr,

bejelentéssel, megjegyzéssel, figyelmeztetéssel fordulok Önhöz. 2010. március 23-án graffitizés közben (egy PH5 felirat 5-ösét kezdtem éppen átírni) csikorgó autó állt meg mellettem, kiabálást („Ő volt!”) hallottam, ösztönös menekülésem közben letepertek valakik, akik ekkor még semmit nem mondtak magukról, majd egy polgári személy – miközben a többiek mozdulatlanul tartottak leszorítva a hideg, hugyos földön – az arcomba rúgott, majd arcon köpött. Ez után a leszorítóim elmondták, hogy polgárőrök. Nem engedtek el, bár a helyzet is tisztán jelezte, és magam is mondtam, hogy nem tanúsítok ellenállást. Majdnem félórán keresztül (a ...

Játék 

Játszottuk a napfényt,
emlékszel kedvesem ?
Eső voltam neked,
s esernyő te nekem.

Sírást is játszottunk,
fájót, keserveset.
Hogy szárítottál fel
kendőddel engemet !

Játszottunk csendet is,
fát játszottunk, erdőt.
Játszottuk, hogy játszik
két megszeppent felnőtt.

Játszottunk, játszottunk,
s lám, ez lett az átkunk,
egymás kezét fogva
most szerelmet játszunk


A dologhoz hozzátartozik, hogy akkoriban hasonló saját élményem sem volt. Mint ahogy, egyébként, azóta sem.

Az ima nem bűnbocsánatkérés, az ima valami nálunk (és bármely embernél) nagyobbnak az imádása. Ennek ellenére az ima nem magunk alávetése valaminek, sem nem a gyengesége miatt bűnös ember főhajtása a lényege szerint teljes előtt. Megvan az ideje az Isten előtt meghajtott gerincnek is, de az ima nem ez az idő.

Az ima, az imádás, már-már szeretet, így semmi helye benne a szégyennek. Az ember a maga tökéletlenségének (bűnösségének, gyengeségének, végességének, korlátoltságának) teljességét állítja Isten tökéletességének teljessége mellé. Nem főhajtás, legfeljebb egy gyors biccentés Isten előtt. A maguk lényegét illetően teljesek összenézése. Kemény, rezzenéstelen, de meleg tekintettel egymás szemébe néz ember és Isten.

...

Utópia

Ha az ember ember lenne,
és teve a teve …?
Atyaisten, mi lenne itt, gondoljatok bele !
Mert, ha az ember ember lenne,
és a teve teve,
a kutyát sem érdekelné mibe gondolsz bele.
S mivel a kutya kutya lenne,
és a teve teve …,
hát, talán azt sem tudnád, mibe gondolj bele !


Szintén huszonegykét évesen egy rádióműsorba bekerült ez a versem, lett volna egy beszélgetés is velem, de éppen kerékpár túrán voltam. Fiala vezette, és azt mondta, lehet, hogy most is éppen homlokon csókol a múzsa a kerékpáron ülve, de ugye beszélgetni nem tudtunk.

Amikor még kicsi voltam

Amikor még kicsi voltam,
sírva-ríva ordítottam,
de most, mivel nagy lettem,
mások sírnak helyettem.

Amikor még kicsi voltam,
napsugárral játszadoztam,
de most, mivel nagy vagyok,
eltakarom a Napot.


Huszonéves voltam. Ez legalább igaz.